Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)

Andrássy Antal: A kaposvári kommunisták pere 1933-ban

nélküliséget, az elvándorlást jelentette. Amíg egyik oldalon 700 fős ipari elvándorlás volt, a másik részen pedig az ismeretlen foglalkozású és nyugdíjas-tőkepénzes foglalkozásúak gyarapodtak a városban, Kaposváron 1930-ban az iparban, kereskedelemben és a közlekedésben foglalkoztatottak létszáma a keresők 48%-át tette ki.

10 A munkanélküliek foglalkoztatásával 1929 decemberétől foglalkozott a város, amikor is a közmunkáknál óhajtották dolgoztatni őket. 1930-ban, 635 munkanélkülit foglalkoztattak a városi közmunkákon, amikor 1500-1700 család volt munka nélkül. Két év múlva sem jutott előbbre a város, mivel az 1700 munkanélküli családfőnek havonta csak 12 napot, napi 1,60 pengőt tudott átlagban biztosítani. 1933 tavaszán 1839 munkanélküli ínségmunkásból 1449 főt - valamennyi családfenntartó - alkalmazott a város. Ekkor Kaposvár vezetői bevallották, hogy a nyújtott támogatás nem elegendő. A város polgármestere kijelentette, hogy Kaposváron munkanélküli ellenszolgáltatás nélkül támogatást nem kap. 1933-1934 telén az 1522 jelentkezőből 1423 a családfő, akik 3508 családtagot tartottak el -, dolgozhatott az ínségmunkán.

11 A következő évben már csak a felét fizették ki az ínségmunkásoknak, a megdolgozott bérük második felét akkor fizették ki, ha a város adófizetői befizették az ínségjárulékot. Mivel 1933-ban a kivetett összeg 1/3-át, 1934-ben pedig felét sem fizették be a városi polgárok, így a kaposvári proletárok hosszú ideig hiteleztek. Jellemzőnek tartom Kaposvár város befolyásos tőkésének, Kladnigg Alajosnak, a MIR cukorgyára főigazgatójának az 1930. május 22-i közgyűlésen elhangzott kijelentését: - „Most már arra kell törekedni, hogy itt több szegény ne legyen. A perifériákon épülő kis házak azt jelentik, hogy a falvakból jönnek be, itt aztán nyomor és kiábrándulás fogadja őket, felélik amit magukkal hoztak és nem marad más, mint az elégedetlenség . . . Valamit tenni kellene, hogy ne jöjjenek be annyian a falvakból. Aki nem mutatja ki, hogy megélhetését tudja biztosítani, maradjon falun..." A polgármester lelkesen csatlakozott a gondolathoz és a közgyűlés elhatározta, hogy aki nem tudja igazolni a városban a megélhetését, azt Kaposvárról kitoloncolják.

12 A városba özönlés már 1929-ben megkezdődött. A hatósági kitoloncolás azonban korántsem volt eredményes, mivel jóval többen voltak azok, akik elhagyták a falut, mint a visszatoloncoltak. A munkanélküliek már 1929-ben megkísérelték a közigazgatás figyelmét felhívni a bajaikra. December 30-án a városháza nagytermét megtöltő munkanélküliek kérvényben fordultak a polgármesterhez.

13 Az ígérgetéseken kívül ekkor különösebb intézkedés nem történt. A következő évben 1930. március 27-én, a szociáldemokrata pártvezetőség nyolcezer embernek követelt munkát a városban. A mintegy kétszáz főnyi munkanélküli küldöttség az alispántól és a polgármestertől munkát követelt.'** Két év múlva, 1932 májusában a rendőrök brutálisan verték szét a munkanélküliek tüntetését.

15 A Népszava, 1931. szeptember 12-i számában részletes adatokat közölt a kaposvári munkanélküliekről. Ebből megtudható, hogy 872 ipari munkásnak és mintegy loco földmunkásnak nincsen kenyere. Ekkor a városban 1 kg barna kenyér ára 36 fillér, 1 kg zsíré pedig 1,70 pengő volt. A famunkások órabére 40 fillér volt, a vasmunkásoké 40, a szabóké 40 fillér volt. A bőripari munkások darabszámra dolgoznak. Megkeresnek hetenként 7,20 pengőt. A kereskedelmi alkalmazottak átlagfizetése pedig havi 80 pengő . . . Ebben a városban az ipari munkások 65,5%-ának nincsen kenyere,