Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 14. (Kaposvár, 1983)

Dobai András: Somogy megye az első katonai felvétel (1782-1785) idején (Forrásközlés)

24- szelvény I. Ober Szegesd - (F'elsősegesd) 1. Böhönye 2, Alsósegesd 1/4, Vése 21/2 (óra) 2. A kolostor, a templom, a megyei ház és a vendégfogadó 3. A téglaégető alatti víz többnyire mocsaras 4. Ebben a szelvényben található erdőségek többnyire magastörzsű tölgy­fák, benőve bozóttal, az erdők talaja homokos és egy sereg vízzel telt gö­dör található benne, úgy hogy jól kell ismerni a környéket ahhoz, hogy az utakon kívül akarjunk átkelni az erdőn, ui. ezeknek a gödröknek több­nyire mély, mocsaras talaja van. Ebben az erdőben sok nagy tisztás talál­ható, melyeket északnyugat felé lesállásra használnak. 5. Rétek csak a következő vizek mellett vannak: egy Segesdről Atád felé, egy Kozmáról Atád, egy pedig Dókáról Atád felé, ezek a fővizek az er­dőben, néhány kisebb vizet fogadnak magukba, partjuk mocsaras, ame­lyek csak nyáron száradnak ki. Mindezeken a vizeken csak hídon át lehet átkelni, mivel a homokos, mocsaras vízben sok a . . . (hiányos szöveg) 6. Valamennyi út homokos, esős időben ezek elmocsarasodnak, a hidak egészen jó állapotban vannak. Mélyutak vezetnek a szőlőhegyen keresztül Felsősegesdnél és Kónyinál. 7. A felszín sík, néhány homokdombhát, valamint a Felsősegesdtől Atádig terjedő szőlőhegyek kivételével, amelyek jelentős területet foglalnak el, a "nagy erdőségek miatt azonban mégsem lehet messze ellátni. Ebben a szel­vényben a legmagasabb pont ott van, ahol a kolostor áll, de a fenti okok miatt nem lehet ellátni, hacsak az ember nem akar felmenni a toronyba. 2. Nieder Szegesd - (Alsósegesd) I. Kony I 3/4, Beleg 2 1/2, Szob 1 1/2 (óra) 3. A víz jelentéktelen, mert csak a földekről jön 4-8. (L. Felsősegesd) 3. Kony és Ötvös - Ötvöskónyi 1. Atád I 1/4, Beleg 1 1/2, Szabás 1 1/2, Bolhás 2 (óra) 2. Egy templom és három nemesi udvarház 3. Legtöbb helyen kifalazott keskeny árkokban folyik 4-7. (L. Felsősegesd) 4. Nagy Korpás - (Nagykorpád) 1. Atád I 3/4, Szabás 3/4, Kisbajom 1 1/4, Mike 1 1/2, Csököly 2 1/2 (óra) 2. Vendéglő és juhakol 3. A vízen csak hidakon keresztül lehet átkelni 4-7. (L. Felsősegesd) 5. Szabás I. Beleg I, Kutas 1, Kisbajom 1, Alsósegesd 2 1/2 (óra)

Next

/
Oldalképek
Tartalom