Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 13. (Kaposvár, 1982)

Kanyar József: Tankönyvek és pedagógiai kézikönyvek Dél-Dunántúl népiskoláiban a XVIII-XIX. században

Ám olyan tankönyv engedélyezések is történtek, amelyek először német népiskolák számára íródtak, s amelyeket csak később fordítottak magyar nyelvre. Ilyen tankönyv volt a bécsi tankönyvkiadó Számolási gyakorlat könyve, amelyet 1854. október 23-án az oktatási minisztérium valamennyi katolikus magyar anyanyelvű népiskola számára előírt, egyben minden más kiadású számtankönyvet használaton kívül helyezett.'" 1854-ben érkezett a prímáshoz annak a 154 használaton kívül helyezett tankönyvnek, kevéssé vagy egyáltalán nem korszerű s spekulatív könyveknek a jegyzéke, amelyet sclejtpapírként kellett a könyvtulajdonosoknak és intézményeknek makulatúra papírként eladni. E tiltó könyvek egy részét a) iskolai tankönyvek (nyelvtan, olvasókönyvek, hittanok, katekizmusok, nemzetiségi szépírástanok, számolókönyvek stb.), b) klasszikus művek (Horatius, Cicero, Ovidius, Vergilius stb.), c) mezőgazdaságról szóló írások (állattenyésztési könyvek, Mitterpacher szederfa és szőlőművelése, oktatás a marhadögvészről, a gyümölcstenyésztésről, a dohánytermesztésről és a méhtenyésztésrőí stb.), d) egyházi kiadványok (imádságos könyvek, lelki kincsek, ájtatos füzérek, prédikációk, bibliák stb), e) törvénycikkek gyűjteménye (Corpus juris, céhcikkelyek, urbáriumok, iskolaszabályzatok stb.), s f) egyéb irományok (politikai gazdászat, szótárak stb.) képezték. 1853-ban készítette el az esztergomi főtanoda igazgatója is a hercegprímás részére az iskolai könyvekre vonatkozó észrevételeit. Ezek a vélemények kizárólag a római katolikus egyház valláserkölcsi értékítéletének vehették alá a nép- és középiskolai tankönyveket. Az eddiginél sokkal jobb közép- és nagy katekizmusokat azonban, noha azokat az egri érsek hagyta jóvá és adatta ki, nem tartotta az igazgató „minden várakozást kielégítőnek". Különösképp Toldy Ferenc: Magyar chrestomathiája részesült elmarasztalásban. Megállapította róla, hogy ,,c munka aligha fog katolikus érzelmeket ébreszteni és ápolni ifjainkban", mivel szemelvényeit „szándékosan" protestáns íróktól állították össze. A 25 szerzőből 22 volt a protestáns (Bajza, Péczely, Hunfalvi, Haraszthy, Teleky József, Szontágh, Kiss János, Kazinczy Ferenc stb.) és csak három rk. katolikus szerző (Beély Fidél, Imre János és Horváth Mihály), de az is kifogás tárgyát képezte, hogy Szaíay László Szent István tetteiről szóló írásaiban a szent melléknevet sohasem szerepeltette sem Adalbertnél, sem Asztriknál. „Én szeretném, ha e mű egyenesen kitiltatnék a katolikus iskolákból" sűrítette türelmetlen végmondatba a főtanoda igazgatója. De kevéssé volt jó a prímási vélemény a piarista Schröck egyetemes történetéről sem, amelyet már a minisztérium is mellőzendőnek minősített a vallási közömbösség terjesztése miatt, de Pütz Históriáját is „ily vallási közönösséggel" proskribálta a minisztérium.-'

1 Hogy milyen döntő jelentőségű volt a vallásos nevelés a rk. katolikus népiskolákban, arra igen alkalmas példaként idézhetjük Mészáros Imre plébános 1855. december 30-án a hercegprímáshoz küldött véleményét a Tanító az elemi tanodákban, vagy nézleti oktatásmód (Pest, 1855) című kézikönyvről, amelyet Koller Károly ciszterci áldozár írt dr. Otto „Der Schullehrer des XIX. Jahrhunderts" c. könyve alapján. Mészáros nem a gondolkodni-tanításban látta a legfőbb pedagógiai célt, hanem a hiterkölcsi nevelésben. Szerinte nemcsak olyanra kell nevelni a gyermekeket, amelyeknek hasznát veszik, hanem meg kell őket tanítani - mindenekelőtt - a szülők iránti engedelmességre és imádko-