Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 13. (Kaposvár, 1982)

Kanyar József: Tankönyvek és pedagógiai kézikönyvek Dél-Dunántúl népiskoláiban a XVIII-XIX. században

Míg a reformkor elején a tankönyvek zömét a különféle ábécéskönyvek, énekes és imádságos könyvek és katekizmusok képezték, a korszak harmincas és negyvenes esztendeiben már a népiskolákban is megjelentek a természettudományokat és a gyakorlati életre vonatkozó ismereteket oktató tankönyvek. Az új természettudományos világképről vallott ismereteket a protestáns kollégiumok tankönyvíró tanárai előbb juttatták, előbb csorgatták le a falusi protestáns népiskolák számára írt tan- vagy kézikönyveikben, mint a római katolikus népiskolák tankönyvírói. A magyar tankönyvtörténet fejlődési folyamatában így látnunk kell a kollégiumok kálvinista szellemű magyarnyelvű tankönyveinek a jelentőségét, még akkor is, ha a tananyag az alsófokú és a középfokú oktatás között nem is volt pontosan elhatárolva, ha az elemiiskola és a középiskola alsó osztályai között a határ el is mosódott. E tankönyvek társadalmunk korabeli fejlődése által felmerült új igények kielégítésében még akkor is jelentősek voltak, ha bennük régi és új elemek keveredtek, akár a társadalom vagy a gazdaság, akár a művelődés életében is jelentkeztek azok. A tankönyvek és a pedagógiai kézikönyvek szerzőinek a jelentőségén túl a magyar műveltség fejlesztésében látnunk kell a nép- és nemzettudat fejlesztőinek a sorában a felekezeti korlátokon is felülemelkedni tudó tanítóság szerepét, amely ezekből a tankönyvekből tanulta és tanította - iskolánkívül még a felnőtt társadalomnak is - az elemi ismereteket. Korszakunkban még templom és iskola, lelkész és tanító együvé tartozott, aligha lehetne az ismeretközvetítő prédikációk szerepét is a hívek oktatásában lebecsülni. A templomtalan és az iskolátlan falu mindig csekélyebb értékű volt a másiknál. Ám, ahogy régiónkban elég szélsőségesen ingadozott a tanítók társadalmi helyzete és megbecsülése, legalább annyira ingadozott az általuk végzett tanítás módszerének és tartalmának a szintje és színvonala is. A műveltebb cs képzettebb tanítók többet tanítottak, a tankönyveken túl másfajta kézikönyvek és országos kiadványok után is kinyújtották a kezüket. A protestáns tankönyvek hasznosítása érdekében fordította magyarra Ángyán János veszprémi prédikátor, Niemayer Ágoston Herman: Nevelés és tanítástudomány című kézikönyvét, alkalmazva azt a hazai „nevendékek szükségéhez". Az 1822-ben Pesten megjelent terjedelmes első kötet 408 oldalt tartalmazott, a több mint 10 évvel későbbi (1833) - ugyancsak Pesten kiadott - második kötet pedig 295 oldalt. A második kötet negyedik szakasza - különösképp hasznos fejezet! tárgyalta a falusi iskolákat, amelyekben egyszerre történt a falu érelmi és erkölcsi nevelése. E külföldi népiskolák tárgyai - a fordító szerint - megtalálhatók a protestáns magyar népiskolákban is, „csak nincsenek - sok helyütt - alkalmatos tanítókönyvek". Pedig ezeknek a falusi olvasókönyveknek mindenütt „együgyűeknek", azaz könnyen érthetőknek és rövideknek, kell lenniök és könnyen beszerezhetőknek valamiféle alapból. A fordító örömmel nyugtázta a dunántúli református püspökségnek abbéli szándékát, hogy az iskolai tankönyveket a saját költségén nyomtatta ki, jóval olcsóbban. A tankönyveken és a pedagógiai kézikönyveken kívül tanítóink sokszor használtak országos történelmi kiadványokat is. Példaként említhetném, hogy A magyar krónikának rövideden lerajzolt sommája (Pozsony, 1742), amelyet el-