Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 13. (Kaposvár, 1982)

Kanyar József: Tankönyvek és pedagógiai kézikönyvek Dél-Dunántúl népiskoláiban a XVIII-XIX. században

A tanítók részérc írt segédkönyvek közül Kármán József Agendája, főképp pedig a Luntz György János által német nyelven írt és Láczai Szabó József pápai professzor által magyarított és bővített Oskolai tanítókönyve (1795) volt jelentős a század végén a dunántúli ref. egyházkerületben. Az öt fejezetre tagolódó segédkönyv természethistóriára (ásványtani, növénytani, állattani és embertani ismeretekre), az emberi társadalomra (a földművelésre, a kertgazdálkodásra, az erdészeti és bányászati, az állattartásra, a mesterségekre és a méretekre stb. vonatkozó ismeretekre), a számvetésre (mérésmechanika), a természettudományokra (orvosi, nyelvi, majd a házi gazdasági, a társadalmi együttlétre, ruházatra, társalgásra és a levelezésre vonatkozó ismeretre), a földrajzi kontinensekre vonatkozó tanyanyagra és végül a hazai történelem c. fejezetekre tagolódott. Pápa híres professzora, a kempteni iskolák neves igazgatójának: Luntz György Jánosnak fordította szabadon magyarra 331 oldalas tankönyvét, amelyet a természet históriájával kezdett. Előbb az ásványokat, majd a plántákat (fák, bokrok, gombák, mohák), illetve az állatokat mutatta be benne. Az élővilág felé közeledve alapvető ismereteket közölt a növényekről: „A plánták haszna igen nagy. A füvek sok állatot táplálnak, amelyek viszont nekünk szolgálnak. Az élő fák az alattok levő alacsonyabb plántákat árnyékozzák, a szél ellen oltalmazzák, gőzölgéseikkel frissítik a levegőt, kedves gyümölcsöket termelnek és télben a földet leveleikkel befedik és kövérítik. Mely hasznos a bő termő kukoricza! A bor megvidámítja az embernek a szívét. Az aszuszőlőből készítik a mazsolát és a legjobb bort, az olajmagból a faolajat, az eper vagy szederjefa legjobb eledelek a selyemhernyóknak." A plántáktól eltérő állatok szájukkal s nem gyökereikkel táplálkoznak. Az állatvilág csodálatos rendjét a legalsóbb osztályból vezette fel a legtökéletesebbhez: az emberhez. Az állatok hasznát bemutatva kérte a tanítókat, hogy ?z iskola természeti gyűjteményéből, vagy „jól festett képekből" mindent mutassanak be a tanulóknak, hangsúlyozva általuk a szemléltetés fontosságát. Az emberről szóló részben sokat írt a tankönyv az emberi test egészségvédelméről. Az időtálló intelmek ma is helytállóak: „Ne egyél és igyál sokat egyszerre, jól megrágd az ételt". „A sok kenyér egészségtelen." „A tej egészségesen tápláló eszköz". „A víz a legegészségesebb ital, borral csak ritkán és szűken élj, az égetett bor mindig ártalmas." De szabályokat és regulákat idézett a társadalmi életre, az ember lelkére, az ész értékére vonatkozóan, s a betegségek alatti viselkedésekre is. Az emberi munka fejezetében pedig a földmívelésről, a kertmívelésről, az erdészetről, a bányászatról, a vadászatról és a halászatról, majd a kézi és a nemes mesterségekről esett szó. A következő fejezetben a céhek vándoriparosairól olvashattunk, a hazai és a külhoni pénzekről, nyomatékkal hangsúlyozva benne a számvetés szükségességét, a példákkal illusztrált alapműveleteket, a hármasszabályzatot, és a törtszámok fontosságát, a különféle mérések s némi geometriai ismeretek szükségességét is hangsúlyozva: a testek mozgásának, a mechanikának a tudományára is sort kerített (emelő, csiga, kerék, ék, sróf), majd a hidraulika és az építőmesterség némely alapvető ismereteire. A tankönyv értékes fejezete a 26 pontban olvasható „okosság regulái", bennük is mindenekelőtt a természettudomány hasznáról, amelyre nem szabad