Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 13. (Kaposvár, 1982)

Szili Ferenc: Délkelet-Dunántúl cukorrépa termesztése és a Kaposvári Cukorgyár (1929-1944). (Negyedik rész)

Lényeges változást csak a második világháború éveiben tapasztalhatunk, de a fenti kimutatás szerint a kistermelői répa Délkelet-Dunántúlon továbbra ú alárendelt szerepet játszott. Ugyanakkor pedig Bácskából jelentős mennyiségű répát szállítottak Kaposvárra. A gyár, fél évszázados fennállása alatt - 1934-ig - a legtöbb kistermelőt az 1923-as és az 1924-es években szerződtette, amikor 35 községben, 409 kat. holdon termesztettek cukorrépát. Az eredmény azonban - a gyár vezetőinek - csalódást okozott, mivel az első évben 90 mázsás kat. holdankénti átlagtermést értek el, a második évben pedig még kevesebbet, mindössze 78 q-t/'

8 Az alacsony termésátlag mellett - az uradalmi répával szemben - a költségkiadás rendkívül megnövekedett. Répaátvevőket kellett alkalmazni, de a kistermelők vetőgépeket, vetőembereket és felvigyázókat is igényeltek, nem is beszélve az egyéb kedvezményekről, mint pl. a répaelőleg, a kedvezményes cukor és a répa szállításával kapcsolatos költségeknek a megtérítése. Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy a gyár - a harmincas években - a kistermelők szerződtetésétől elhatárolta magát. A negyvenes évektől azonban minden eszközt fel kellett használnia a kistermelők szerződtetése érdekében. Az igazgatóságnak küldött jelentésekből azonban megtudhatjuk, hogy ez nem volt könnyű feladat. 1942-ben a Kaposvár-Siófok és a dombóvár-veszprémi vasútvonalak mentén lévő községekben a parasztgazdaságok egyöntetűen a borsó termelése mellett döntöttek, mivel az kevesebb munka- és igaerőt igényelt. A gyár mind nagyobb engedményre kényszerült, de az eredmények még így sem voltak kielégítőek. 1943-ban a gyár ügynökei a somogyi és a tolnai községekben házról-házra járva, 82 kistermelőt látogattak meg, útjuk azonban ezúttal sem volt sikeresebb. Mindössze 46 kistermelő szerződött 29,5 kat. hold területre. A többiek a kedvezmények ellenére sem vállalták a cukorrépa termesztésével együttjáró nehézségeket. Igaz, hogy közülük többen csupán 1-2 kat. hold vagyonváltsági földdel rendelkeztek, így már eleve nem is termeszthettek minden évben cukorrépát. Többnyire csak akkor szerződtek, amikor az évi búzaszükségletüket a répaelőlegből meg tudták vásárolni. Egyébként pedig búzával és kukoricával vetették be a szűkreszabott földjeiket. Végül meg kell említenünk, hogy az infláció, a bérek állandó emelkedése sem kedvezett. Somogy megyében az egykés parasztgazdaságokat a munkaerőhiány még fokozottabban érintette, mint az uradalmakat. Ezekben a gazdaságokban a családfők bevonulása pótolhatatlan károkat idézett elő. e) Mezőgazdasági vasutak a gyár vonzáskörzetében Az első világháborút megelőző két évtizedben a cukorgyár répafeldolgozó kapacitása meglehetősen alacsony szintű volt, így a viszonylag kisteljesítményű gyárat 100-120 napon keresztül is üzemeltették. A hónapokig elhúzódó kampányokban a cukorrépát - az időjárási viszontagságok következtében - gyakran nem tudták a megfelelő időben beszállítani, ilyen esetekben az üzemet napokig is szüneteltetni kellett. A későn érkezett répa szárítása és feldolgozása tetemes plusz költségkiadást vont maga után, így a cukor előállítása lényegesen többe került. Az igazgatóság elvi álláspontja, éppen a fentiek hatására 1913-ban végül is megfogalmazódott, amely szerint ,,a bérlet a gyár miatt van és a gyárhoz kell alkalmazkodnia.'"'

11 A gyár meglehetősen nagy körzetéből a termelők nem csupán a főközlekedési vasútvonalak környékéről szállítottak répát, hanem távolabbi