Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 13. (Kaposvár, 1982)

Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár illegális évei (1849-1853)

Folyó hó 16-án, a magas Császári-Királyi Katonai cs Polgári Kormányzó­ságtól az ott alkalmazásban álló Podolsky rendőrfőbiztostól ide érkezett közlés kö­vetkeztében, amely egy bizalmas beérkezett jelentés szerint Noszlopy Gáspár gerilla­vezér Pesten tartózkodik és a délutáni órákban, a Bástya utcában lévő Vay-féle házba fog betérni. Ezért az elfogására a megfelelő rendszabályokat megtettük és valóban Noszlopy Gáspár az említett napon és órában délután a gyanított házban az ottani házmesternél Sípos Bertalannál egy Molnár István névre hallgató, a kalo­csai Mészáros Károly bíró által kiállított útlevéllel belépett. Volt nála egy tartalma szerint saját kezűleg írt levél, nagyon elgondolkoztató tartalommal, melyben a for­radalom kitörését a jövő tavaszra állapítja meg és amelyből kiderült Noszlopy kap­csolata a már elfogott Csepcsányi (született: Szemere) Erzsébettel. Ugyanazon az estén több órával Noszlopy elfogása után megjelent a meg­nevezett házmesternél egy férfi, gyanús külsővel, akiit ebben a lakásban hátraha­gyott rendőrük letartóztattak. Ez Weisz Márton borkereskedőnek adta ki magát, akinek útlevele a rendőrfeazgatóságon fekszik. Valóban meg is találták az útleve­let, melyet a keresztúri főbíró, Füleki György állított ki 1852. szeptember 24-én, 14°. szám alatt Weisz Márton nevére. A testi motozásnál ennél a férfinél egy útlevelet találtak Geller Károly napszámos nevére, melyet a kalocsai főbíró, Mészáros Károly állított ki, valamint több figyelemreméltó tartalmú papírt és kapszulát. Kiderült az itteni hivatalos nyomozásokból, hogy a letartóztatott egyén a forradalomból ismert gerillavezér, Gál József, Noszlopy társa. Kecskeméti születésű, 27 éves, református, nőtlen. A terézvárosi Retek utca 7. sz. alatti lakásában, ahol rövid ideig Weisz Márton név alatt tartózkodott, egy gyanús egyén, aki magát Pethő Józsefnek ne­vezte és egy, a pilisi főbírótól kiállított útlevele volt, melyben őt a gyömrői földbir­tokosnál, Várady Lajosnál lévő nevelőiként jelölik meg, jelent meg és ott letartóz­tatták. A szokásos nyomozásból kiderült, hogy ez az állítólagos Pethő József a szö­kevény Zabolay Károly, akli mint már ismeretes, az utóbbi időben Osztrovszky Ala­dárral, Kemény Farkassal és Noszlopyval gerillaként kóborolt. A Gál és Zabolay lakásán hátrahagyott megfigyelők letartóztatták és előállí­tották Hankovszky Mihály orvostanhallgatót, akiről megtudtuk, hogy Gállal és Za­bolayval bizalmas viszonyban van és gyakran meglátogatta őket. Kezdetben maka­csul tagadta, hogy Gált és Zabolayt valamikor is látta és előadta, hogy az említett lakásba csak szálláskeresés céljából jött, később mégis bevallotta, hogy a fenti egyé­nekkel már 1848 óta bizalmas ismeretségben állt, és őket az utóbbi időben gyakran meglátogatta. Hankovszky Mihály Kecskeméten született, 24 éves református, har­madéves orvostanhallgató, a Terézvárosban lakjk, Laudon utca 2. szám alatt. Vele lakott Matolcsi László orvostanhallgató, állítólag kecskeméti illetőségű, 22 éves református, nőtlen, akitől miután nála több gyanús tartalmú levelet találtak Pethő Józseftől és azt is megtudtuk, hogy Gállal és Zabolayval már több év óta bizalmas ismeretségben állt, és ezeket gyakran meglátogatta, ezt eleinte makacsul tagadta, majd később maga is bevallott, hasonlóképpen letartóztattuk. Ez a nála talált Pethő József aláírása levelekre vonatkozólag előadta, hogy ezek nem Zaboiay­tól, aki ez alatt a név alatt tartózkodott, hanem a valódi Pethő Józseftől származ­nak, aki a Világ utca 4. szám alatt lakik. Ennek a vallomásnak a következtében Pethő József megadott lakásában utólagos nyomozást tartottunk, és több levelet találtunk, melyekből kivilágl<|k, hogy ez Hankovszkyval és Matolcsival hosszabb idő óta bizalmas viszonyban van. Pethő József állítólag veszprémi illetőségű, 26 éves, református, harmadéves joghallgató, birtokában volt egy nevére szóló Dömötör nevű hivatalnoktól Kőrösön kiállított, 7 napra érvényes úti igazolványnak, melyben ő éppen úgy, mint a fent említett Pethő József, helyesen Zabolay, Várady Lajos földbirtokosnál alkalmazott nevelőként sze­repel. A Zabolaynál talált útlevélben a sajátját ismeri fel, és azt mondja, hogy Kő­rösön vesztette el. Pethő Józseffel együtt lakott Dömötör nevű orvostanhallgató, a Baranya megyei Harasztiba való, 21 éves, református, nőtlen, aki Pethővcl, Han­kovszkyval és Matolcsival szoros kapcsolatban áll. Ezután mindkettőt letartóztattuk, mint Gállal és Zabolayval való kapcsola­tuk gyanúja miatt, mivel ez utóbbi a nála talált útlevelet vagy magától Pethőtől, Hankovszkytól, Matolcsitól vagy Dömötörtől kapta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom