Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Magyar Kálmán: Bizánci kapcsolataink somogyi forrásairól (X-XI. század)

A X — XI. SZÁZADI BIZÁNCI KAPCSOLATAINK SOMOGYI FORRÁSAIRÓL MAGYAR KÁLMÁN A magyarországi bizánci kutatás általános ellentmondásaihoz tartozik a X-XI. századi egyházi térítés, valamint az erre vonatkozó források különböző szempontú megítélése. Történészeink, régészcink és nyelvészeink némelyike

1 egy erős bizánci térítőhatásról, mások viszont csak azok jelentéktelenségéről írnak. Jóllehet ismerjük a bizánci térítő munka feltételezett X-XI. századi gócait is, sőt újabban

2 a szomszédos dél-dunántúli megyék: Zala, Veszprém, Baranya, Tolna és végsősoron Fejér bizánci emlékeiről, illetőleg a bizánci egyház hatásáról is több tanulmány látott napvilágot. Teljesen elhanyagolt az öt megye által határolt Somogy Bizánccal kapcsolatos forrásainak a kutatása. Jelenleg úgy tűnik, mintha Somogy rendelkezne a legkevesebb vagy legalább is a legkevésbé tárgyalt X-XI. századra vonatkozó bizánci anyaggal, forrással. Ez a tény és a kutatás terén fellelhető „fehér folt" jelleg indított bennünket arra, hogy megkíséreljük összegezni a somogyi bizánci-kutatás jelenleg rendelkezésünkre álló emlékeit, forrásait (i. kép). A magyarországi bizánci kutatás - a különböző, alapvető írásos forrásanyag mellett - a nyelvészeti, a történeti, a régészeti tárgyú bizonyítékokra, így az épületek alaprajzaira, a temetkezések szokásaira, mellékleteire, valamint a művészettörténeti elemzésekre; köztük a kőfaragványok, a különböző' festészeti motívumok feltárására és az egyháztörténet, a liturgia anyagán belül a védőszentek, a titulusok vizsgálatára támaszkodik elsősorban." Ha sorra vesszük a területünkre vonatkozó Bizánccal kapcsolatos történeti forrásanyagot, akkor a Bizáncban megkeresztelt Bulcsú horka és Tormás herceg uralmi területein, a Dunántúlon a keleti kereszténység kérdése problematikusabb, mint a Gyulák uralmi területén. Nemcsak azért, mivel a 948-as adaton kívül alig áll rendelkezésünkre más forrásanyag, hanem azok egy része a területünkön a Bizánccal való kapcsolat kiépüléséé szinte cáfolni látszik. Skylitzes bizánci krónikája szerint Bulcsú csapatai már a 948-ban Bizáncban történt megkeresztelkedése után törtek be a kelet-római birodalomba, s így szerinte hitében is áruló lett. S ha Bulcsú és kísérete ilyen mértékben „látszatkeresztény" volt, akkor ezt kellene feltételeznünk a vele együtt megkeresztelkedett Tormás Árpádházi hercegről is/* Szabó János Győző nem osztja a Bulcsúról beállított negatív véleményt.' Dávid Katalin zalai kutatásaira építve úgy véli, hogy ez csupán „ellenséges pro-