Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Szili Ferenc: Munkásság és műszaki értelmiség a Kaposvári Cukorgyárban a két világháború között

Összességében elmondhatjuk, hogy a két világháború közötti időszakban a munkásosztálynak korántsem volt irigylésreméltó az életszínvonala. A Trianont követő strukturális átalakítás pénzügyi nehézségeit, a nagy gazdasági világválság súlyos tehertételeit is nekik kellett elsősorban viselniük. Végezetül beszámolunk a cukorgyári munkások gazdasági és politikai követeléseiről, a részletkérdések tárgyalásától azonban eltekintünk, inkább csak azokra a neuralgikus pontokra koncentrálunk, melyek a munkásmozgalom szempontjából jelentősek voltak. Az első évtized még e tekintetben zavartalan volt, de az 1905 -1906. évi nemzeti ellenállás nemcsak országszerte, de Kaposvárott is, sőt a cukorgyár falain belül is felkorbácsolta a kedélyeket. 1903-ban megalakult a Szociáldemokrata Párt kaposvári szervezete, amelynek vezetői nagy ambícióval igyekeztek bekapcsolni a kaposvári spontán és szervezett bér és sztrájkmozgalmakat a magyar munkásmozgalom vérkeringésébe. Ekkor a cukorgyár falain belül is történtek próbálkozások mind a béremelés, mind pedig a sztrájkmozgalom szervezése érdekében. Ez a törekvés azonban csak néhány személyre koncentrálódott, a gyári munkásokat nem lehetett még mozgósítani. A sikertelenségnek több összetevője volt, így többek között megemlítendő az a tény, hogy a több helyről verbuválódott munkások egymással szemben is bizalmatlanok voltak. Bér ós jövedelemviszonyaik, valamint a gyár által biztosított szociális juttatások, ha nem is az egész munkásságot, de a törzsgárdát mindenképpen elégedetté tette. A gyár részéről foganatosított retorziók is megfélemlítették a munkások nagy részét. Bár csak néhány munkást bocsájtottak el, az ellenük indított hajsza és a vezetés részéről kilátásba helyezett szankciók elrettentették a munkásokat a további szervezkedésektől. Az első világháború és az azt követő forradalmak azonban új helyzetet teremtettek. A politikai nagykorúságtól megfosztott gyári munkások, a gyárban dolgozó orosz hadifoglyok, a katonai munkásosztagok, valamint a frontokról hazatért katonák hatására kifejezetten balra tolódtak. Kladnigg számos levelében panaszkodott, hangoztatva, hogy a „szocialista izgatók" a gyár kapuin belül is egyre hangosabbak. A munkásmozgalom tekintetében a tetőpont kétségkívül az 1919-es év volt. Somogy exponált szerepét a köztörténetből ismerjük, azt azonban már kevésbé, hogy a MIR Somogy megyei vállalatainál dolgozó munkások milyen aktív szerepet vállaltak a Tanácsköztársaság idején. A Népszava 1919. február 26-i számában hírül adta a kaposvári Munkástanács előző napi ülésén hozott határozatát, amely szerint a közeljövőben a MIR Somogy megyei vállalatait szocializálják. A MIR szerepe és jelentősége az ipartalan Somogy megyében szinte meghatározóvá vált. Az ipari, a mezőgazdasági és a banktőke összefonódása ilyen pregnánsan a megyében sehol sem érvényesült. így a részvénytársaság a kizsákmányoló tőke szimbólumává vált, éppen ezért nem volt véletlen, hogy az 1919 évi 18. sz. néptörvényt Somogy megyében először a finánctőke legerősebb „vállalataival" szemben alkalmazták. Igaz, hogy a kezdeményezés kívülről jött, de az a gyári munkások körében pozitív visszhangra talált. 1919. március 3-án dr. Hamburger Jenő és Jászberényi András a Földművelésügyi Minisztérium megbízottjai, valamint a kaposvári Szociáldemokrata Párt vezetői, Latinca Sándor és Tóth Lajos vezetésével megjelentek a cukorgyárban és bejelentették a gyár szocializálását. Kladnigg igazgatót azonnali hatállyal nyugdíjazták, a gyár vezetését a munkástanács vette át. A Tanácsköztársaság leverése után a megtorlás még hatványozottabban érvényesült mint a századelőn a nemzeti ellenállás időszakában.

27 A munkás-