Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Szili Ferenc: Munkásság és műszaki értelmiség a Kaposvári Cukorgyárban a két világháború között

hanem a vezetés stílusa is alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez. Ezekkel a munkásokkal szemben még Kladnigg sem alkalmazhatta a kizsákmányolás hagyományos formáit, éppen ezért a vezetés, a profit megszerzésének a nyíltabb és a brutálisabb eszközeitől már óvakodott, a kizsákmányolásnak burkoltabb, tempírozottabb és szalonképesebb formáját valósította meg. A technokrata vezetés negatív hatásait elsősorban Kladnigg közvetlen környezete a tisztviselők érezték. Az állandó státuszban lévő munkások évtizedeken keresztül formálták és építették a gyárat, de egyben környezetüket is, miközben maguk is formálódtak, alkalmazkodva a magasabb szakmai követelményekhez és igényekhez. Noha sokan az ország távolabbi vidékeiről jöttek, munkájukon keresztül megszerették a gyárat, egyben kaposvárivá is váltak. A cukorgyári munkásdinasztiák évtizedeken keresztül apáról fiúra adták át a váltóbotot biztosítva a folyamatosságot a szakértelemben és a hűségben egyaránt. A későbbiekben majd összehasonlítjuk a mezőgazdaságban és az iparban foglalkoztatott értelmiségi réteg szakmai tudását az iskolai végzettség és a műveltség tekintetében. Ezúttal a nemzetgazdaság két főágazatában dolgozó iparos és napszámos munkások párhuzamba állítására nyílik lehetőség. A nagybirtoküzemekben dolgozó iparosmunkások létszáma meglehetősen kevés volt, a szakmák megosztottsága pedig eléggé egysíkú. Szakmai tudásuk, elszigeteltségükből adódóan - többnyire pusztákban éltek - alacsony szintű volt, a továbbképzésre pedig csak minimális lehetőséget kaptak. Ezzel szemben az ipari üzemekben a szakmai információcserék gyorsabbak voltak, de a szakmunkások a különböző tanfolyamokon tudásukat és műveltségüket is gyarapíthatták. A gyár vezetői ösztönözték is a munkásokat, hogy a Közoktatásügyi Minisztérium által szervezett előadásokat rendszeresen látogassák, ahol számtant, helyesírást és erkölcstant tanítottak a részükre.

3 A munkásoknak adott szociális és egyéb jellegű juttatásokat - e helyütt - csak vázlatosan kívánjuk -megemlíteni. A gyártól csupán kartávolságnyira a Pécsi és a Hársfa utcai munkáslakásokban, ezek a családok emberibb körülményeket teremtettek, mint a külvárosokban, a nyomornegyedekben összezsúfolódott proletárok, akik nemrégen még a falvakban és a pusztákban éltek.

4 Munkahely és rendes lakás hiányában érzelmileg sem kötődtek a városhoz, az éhség és a nyomor pedig mindennapos vendégük volt. A gyári munkás megkapta az ingyen lakást, a tüzelőt, a világítást, a cukorjárandóságot, a 600-800 O-öl députât földet, így életszínvonaluk összehasonlíthatatlanul magasabb volt. Az 1907-től működő Fogyasztási Szövetkezetben viszonylag olcsó áron - beszerezhették közszükségleti cikkeiket. A részvénytársaságnak az álláspontja az volt, hogy az olcsóbb áruk következtében a munkások majd eltekintenek az esetleges bérkövetelésektől. A gyár vezetői nemcsak a bérezésnél, hanem a különböző juttatásoknál is alkalmazták a differenciáltság elvét, a jubileumi jutalmakat, a különböző segélyeket, de még az előlegeket sem azonos arányban osztották el munkásaik között. A kvalifikált szakmunkások hitelt is kaphattak, amelyekből rendszerint ingatlanakat vásároltak vagy pedig házat építettek öreg napjaikra. A kölcsönös érdekek alapján kibontakozó bizalom mindkét fél részére olyan morális tőkét jelentett, amelynek értékét valójában csak a válságos időszakokban lehetett igazán lemérni. A munkások részéről a gyárhoz való ragaszkodást és hűséget azzal is magyarázhatjuk, hogy pillanatnyi érdékeiken túl távlati perspektíváiknak a megvalósítását is reálisnak tartották. A szakmunkások többsége a nyugdíjkor-