Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Erdősi Ferenc: Somogy megye közlekedési hálózatának kialakulása a XIX-XX. században. (Második közlemény)

megyék határközeli városaiba (Keszthely, Nagykanizsa), ill. nagyközségeibe (Dombóvár, Tamási) utazáskor, országos vásárba járáshoz, betegszállításhoz, vagy éppen pereskedési processzusok alkalmával, rokonlátogatáskor. Az alig urbanizálódott Somogy megyében az agrárnépesség életmódjának megfelelően alakult a közlekedés. A parasztok, de más foglalkozású falusiak rövidtávú közlekedésében is a fogatolt járművek voltak a meghatározók, sőt még a középtávú közlekedésből is jelentős arányban részesedtek e járművek. A távolsági forgalomhoz azonban a kocsi csak igen korlátoltan alkalmas. A közutak nagytávolsági forgalmának alárendeltségét tehát a területi munkamegosztás fejletlensége által meghatározott kereteken belül az agrár népesség életmódjával, igényével összefüggésben szállítóeszköze mozgási lehetőségének, gyorsaságának korlátja is magyarázza. A nagytávolsági közúti közlekedést a gépkocsi tette lehetővé. Közülük még inkább az autóbuszok közlekedtek rendszeresen a legnagyobb távolságra, de 1935-ben a közutaknak alig egytized részét járták be, és azokat is csak napi 1-2 alkalommal. A kisszámú személyautó ós motorkerékpár tulajdonos mindenekelőtt az urbánus népesség vagyonosabb rétegéből került ki, bár a vidéki nagybirtokosok egy részének is volt személyautója. A gépjárművek aránya az utak összforgalmából részben az útminőséggel, részben az út funkciójával függ össze. Legmagasabb, mégpedig a többi utakhoz képest kiugróan magas (darabszámban 33,3%, súlyban 48,8%) volt a gépjárművek aránya a 7. sz- Balaton menti műúton, nyilván az idegenforgalom, közelebbről a mindenekelőtt külföldi és budapesti üdülővendégek által használt személyautók, motorkerékpárok, különjárat-buszok és a terület áruellátását, ill. építkezését kiszolgáló teherautók nagyobb száma miatt. Az elsőrendű főforgalmi úton kívül viszonylag korszerűbb járműstruktúra jellemezte még a Balaton felé tartó néhány másod- és harmadrendű főforgalmi utat is, mint pl. a kaposvár—szántódit, a siófok -tamásit, a kaposvár-balatonboglárit, sőt a balatonkeresztúr-böhönyeit. A többi utak közül viszonylag nagyobb volt a gépjárművek aránya a megyeszékhelyen áthaladó Ny-K-i irányú főúton, mind a dombóvár-nagykanizsai, mind a kaposvár -sásdi részén. Bár az 1. táblázatban találunk még a kevésbé jelentős közutak között is néhány olyant, amelyeken a gépjárművek aránya viszonylag figyelemre méltó, azonban ezeknek nem mindegyike lehetett jellemző, sejthetően csak a felvétel idején bonyolódó rendkívüli forgalmat tükrözte. Kételyünk egyébként nemcsak e konkrét vonatkozásban, hanem az adatfelvétel egészének pontosságáról is felmerül. Jó néhány gépjármű súlyadat értéke egyszerűen képtelenség. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a 647. sz. háromfa-barcsi úton kimutatott egy teherautó vagy éppen autóbusz súlya - az akkori járművek felépítését és kapacitását figyelembe véve - nem lehetett 27 tonna, de még kevésbé lehetett a berzence-csurgói th. úton közlekedő 2 db jármű súlya 214 tonna, a darány-drávafoki th. úton 1 jármű 61 tonna, a kéthely-balatonszentgyörgyi th. úton i jármű 72 tonna stb. Végső soron harmadrendű főközlekedési útjainknak mintegy felén, törvényhatósági útjainknak pedig a döntő többségén csupán néhány százalékos arányban részesedtek a gépjárművek az összes járművekből.