Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Erdősi Ferenc: Somogy megye közlekedési hálózatának kialakulása a XIX-XX. században. (Második közlemény)

a) A fenti kategóriák szerint szerkesztett térképvázlaton (8. ábra) meg­lepő anomáliák jelentek meg. A forgalmi terhelés gyakran nem volt arányban a főközlekedési utak rendüségével, ill. azok területgazdasági funkciójával. Megyénk egyetlen nagy forgalmi terhelésű szakasza éppen a harmadrendű 646. sz. főútvo­nalon, Nagyatád és Somogyszob vasútállomás között rajzolódott ki. Autóbusz­közlekedés ekkor (és még sokáig) nem volt ezen az útvonalon, ezért feltételez­hetően a nagyatádi konzervgyárba érkező nyersanyagszállítmányok terhelték meg az utat, de lehet, hogy vásár volt a forgalomszámlálás idején a járásszékhelyen. Mind a két, vagy általunk nem ismert más esetben esetleges, nem az általános forgalmi helyzetből fakadó tényezőről van szó. A területi kapcsolatok még ez időben is általában rövidtávúak, a kisvá­rosias jellegű járásszékhelyek és környékük közötti termékcsere, valamint a szol­gáltatási kapcsolat volt a meghatározó. A fejletlen területi munkamegosztás kö­vetkeztében még erőtlen nagyobb távolságú területi kapcsolatok hordozója job­bára az alacsony színvonalú, gyenge minőségű makadám- és földutakon folyó közúti szállításnál jóval olcsóbb vasút volt. Erre az okra vezethető vissza, hogy még a közepes forgalmi terhelésű útjaink sem kötnek össze szomszédos megye­székhelyeket, de még csak járási székhelyeinket sem Kaposvárral. A közepes for­galom hosszabban a Balaton menti 7. sz. elsőrendű főközlekedési út Siófok-Ba­latonboglár közötti szakaszát terhelte, feltételezhetően az idegenforgalom által, amely azonban semmiképpen nem írandó a Budapest és Balaton közötti gépko­csiáramlás számlájára, hiszen Siófoktól felfelé fokozatosan csökkent a terhelés. (Kis, majd Balatonvilágostól már az alacsony forgalmi terhelésre.) A másik köze­pes forgalmi terhelés a 65. sz. másodrendű főútvonalon alakult ki Kaposvártól Ny-ra és Inke előtt ért véget. Ez a szakasz ugyan részét képezi a nagymúltú és interregionális szerepkörű varasd-pécs-eszéki állami útnak, de forgalmának na­gyobb részét a megyénk közepéről a kaposvári piacra irányuló mezőgazdasági ter­ményszállítás képezte, hiszen mind Nagykanizsa, mind Pécs felé csak jelentékte­len forgalom bonyolódott országúton. Az előbbieken kívül a forgalmilag közepesen terhelt, egészen rövid útsza­kaszt a 652. sz. harmadrendű főútvonalon jelez a térkép Kéthely és Balatonújlak között. Ez utóbbi eset mindenképpen közlekedési anomáliának, egyedi esetnek értékelhető. Vagy egy nagyobb arányú terményfuvarozás történt a kéthelyi Hu­nyadi uradalomból a vasútra, vagy a kéthelyi téglagyárból szállíthattak cl na­gyobb mennyiséget. Ez az eset az általános gazdasági-szállítási viszonyokkal nincs összhangban, hiszen az lett volna a logikus, ha a 652. sz. úton Marcaliból kisu­gározva mindkét irányban, továbbá a balatoni műúthoz csatlakozó szakaszon lett volna nagyobb a forgalom. A kis forgalmi terhelési kategóriába tartozó útszakaszok ugyan már gya­koribbak a közepes kategóriába tartozóknál, de a balatoni műút Balatonboglár­Balatonberény közötti hosszabb szakaszától eltekintve általában csak a nagyobb településekből, mindenekelőtt a megyeszékhelyről kisugárzó utak rövid, a for­galmat az elsőrendű utakról összegyűjtő, a központi település felé terelő szaka­szain jelentkeznek. Úthálózatunk zömének, mintegy háromnegyedének forgalmi terheltsége 500 t alatt maradt, tehát a legalacsonyabb (jelentéktelen forgalmi terheltségű) kategóriába tartozott. Ráadásul nemcsak harmadrendű utakat, de a másodrendű

Next

/
Oldalképek
Tartalom