Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)
Erdősi Ferenc: Somogy megye közlekedési hálózatának kialakulása a XIX-XX. században. (Második közlemény)
hogy az első és második kategóriában még van adekváció, de a harmadik kategóriától a meg nem felelésnek egész sorozatával találkozunk. A harmadrendű főközlekedési utaknak már csak egy része minősült jó útnak (böhönye-balatonkeresztúri, csurgó-iharosberényi, barcs-nagyatádi, pécs-szigetvár-barcsi, szigetvár -kadarkúti, siófok-tamási), más részük (kaposvár-öreglak-balatonboglári, igalkocsolai, kaposszentjakab-szentbalázsi, nagykanizsa-zákányi) csak a gondozott út, továbbá a rossz út (a kaposvár—simonfai, szentbalázs-gödrei, bőszénfa-szentlászlói, szigetvár-csertői, csököly-nagybajomi, öreglak-marcali-komárvárosi) minősítést érték el, sőt néhány szakaszuk (simonfa-bőszénfai, csertő-szentlászlói, nagyatád-somogyszobi) „csak száraz időben járható", tehát kiépítetlen földút volt! Nem tudni, hogy miért hiányzik az útminőségi térképről a 646. sz. út somogyszob-böhönyei és vízvár-háromfai, a 645. sz. út kadarkút-csökölyi szakasza. E hiányok, valamint a főközlekedésinek kijelölt utak egy részének rossz állapota arra enged következtetni, hogy a rendüségi hierarchia szerinti úthálózat egyelőre még nem funkcionált, inkább csak kívánság volt, kb. olyan valóraváltandó hipotézis lehetett, mint manapság az országos településhálózati koncepció alapján deklarált három fokozatú település rang. Megállapításunkat más oldalról az támasztja alá, hogy miközben a főközlekedési utak egy része minőségében nem felelt meg a forgalom követelményeinek, a főközlekedési utak kategóriájába nem sorolt egyéb utak jó része elfogadható minőségű volt a gépkocsiközlekedés számára. (Jó út volt a kapolypuszta-daránypusztai, szenyér-nemesvídi, nagyatád-lábodi, kadarkút-mikei, lábod-görgetegi, lábod-nagykorpádi, kadarkút-kaposfői. A rossz utak közé tartozott a surd-porogi, juta-mezőcsokonyai, andocs-boglárí, ráksi-geszti, kaposvár-szilvásszentmártoni, babóosa-csokonya-görgetegi, csurgóberzencei stb. Néhány rövidebb szakaszuk pedig csak száraz időben járható.) Az egyéb utak közül hiányzik a STOlTS-féle térképről a somogyszob-böhönyei, a mezőcsokonya-boronkai, a kiskorpád-sörnyei, a fonó-igali, a háromfa-vízvári út jelzése, ill. minősítése. Másfelől viszont a Stoits-féle térkép olyan utakat is tartalmaz és minősít, amelyeket az úthálózati térkép nem tüntet fel. (Vízvár-berzencei, nagyatád-segesdi, segesd-kutasi, kutas-belegi, beleg-szabási, barcs-erdőcsokonyai, lad-homokszentgyörgyi, bőszénfa-gálosfai, gige-kiskorpádi, inke-mihályi, kőröshegy-bál ványosi.) Az 1937-ben kiadott országos közlekedési térkép 8 szerkesztési elképzelése a legpraktikusabb az eddig ismertetettek közül, mivel az alapvetően rendűségük szerint feltüntetett utakon belül megjelölte a kiépítetlen szakaszokat. Ezek szerint még kiépítetlen volt a Balaton menti műút balatonszentgyörgy-sávolyi szakasza, a harmadrendű főközlekedési utakon pedig a csurgó-gyékényesi, nagyatádsomogyszob-segesdi, háromfa-vízvári, nagybajom-jákói, somogyszil-kocsolai, bőszénfa-szulimáni szakasz (7. ábra). Az 1958- évi autóút tér képtől már nem derül ki, hogy hol voltak a kiépítetlen szakaszok, viszont jelölte az épülőfélben volt néhány rövid útszakaszt (a háromfa-vízvárit, drávafok-teklafaluit, somogyszil-kocsolait, gyékényes-porrogit). Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a gépkocsiközlekedés megindulása a két világháború között rendkívül meggyorsította a megye úthálózatának átépítését, korszerűsítését. Igazán korszerű, pormentes autóút azonban csak egy épült, az is a Balaton mellett. A makadámutak csak alacsonyabb szinten elégítették ki
