Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Kanyar József: Az 1858-as „iskolabevallások" Somogy megyében

kül is. A stólákból eredő jövdelmek értéke ioo pengő-forinton felüli volt 2 tanítónál (1,19%), 50-100 pengő között volt 11 tanítónál (6,54%), 10-50 pengő közötti volt 88 tanítónál (52,38%), 10 pengő-forint alatti volt 64 tanítónál (38*09%). Stólát mindössze a tanítóknak csak 1,78%-a nem kapott. Még abban az esetben is, ha ismeretes a számunkra, hogy a stoláris jövedelmek bevallásánál nem is jártak el körültekintően a tanítók, még így is az 1-3 kategóriába kell sorolni azt a 101 tanítót, tehát a többséget (60,11%), akiknek jóval 10 forint felett volt a stoláris jövedelmük, mígcsak 13 esetben volt 50 pengő feletti a stóla összege (7,73%), amely a korábbi tanítói jövedelmeknek csaknem az egészét tette ki. A stóla nagyságszerinti osztályozásánál a jövedelmet - természetszerűleg - a falu katolikus felekezetű lakosságának a számához kell viszonyítanunk. 100 pft. felüli stólajövedelemmel mindössze csak két helyiség: Iharos (2728 lélekszámmal) és Karád (2983) tanítója rendelkezett. 50-100 pft. közötti stólát kaptak: Aosa (1088), Barcs (2578), Berzence (2699), Csurgó (2202), Drávaszentmárton (189), Igal (2257), Endréd (1563), Marcali (4154), Mernye (2188), Ordacsehi (1028) és Tótszentpál (2780) tanítói a plébániák 1859-ben kiadott schematizmusának zárójelben közzétett lélekszáma után. Az iskolabevallások szerint stólát csak két helyiségben nem fizettek, Arácson (423) és Bogláron (267). A kaposvári bevallásból hiányzó stoláris jövedelmet az összjövedelembe beszámították, annak összegét azonban az összeírok elfelejtették részletezni és feltüntetni. Ezt bizonyítja az a körülmény is, hogy a város 1865. február 3-án készített új bevallása már 50 forintot tüntetett fel a stoláris díjak összegeként, ekkorra már 394 volt az iskolakötelesek száma (237 fiú, 157 leány) a mezőváros népiskolájában. A tanítói jövedelmek tekintetében kialakuló képet - most a feudalizmus felszámolásának idején - hasznos összevetnünk - korábbi kutatásaink alapján a 8-9 évtizeddel ezelőtti állapotokkal, amikor is megállapíthattuk, hogy 1770-77 között az átlagjövedelem 50 forint alatt volt a tanítók 54-76%-ánál, míg 713%-uknak volt csak 100 forint felett a fizetése, 39-53 forint között mozgó átlagjövedelemmel.

11 Stoláris jövedelmük is jóval alatta maradt a 10 forintnak a megyében. Ezek az állapotok is egyértelműen igazolták, hogy a tanítók egykori másodállásra való törekvései - az iskolabevallások idején - és az alacsony tanítói jövedelmek, már csaknem teljesen a múlté voltak. Mindezek a jövedelmek korszakunkban - egycsapásra - megszilárdították és megalapozták - szinte vízválasztóként - a néptanítók tekintélyét az eötvösi népiskola megalapozásának élőkor szakában: a népiskolai hálózat régióbeli kiterebélyesedésének a korszakában. E tekintetben tehát, a népiskola egyik bázisának: a néptanítónak telki és egyéb deputatumbeli stoláris jövedelmének állandósulása, másodállások nélkül is növekvő biztonsága, egyre nagyobb használhatóságuk a 12-15 éves korosztályok és az iskolánkívüli mezőgazdasági-, ipari szakoktatás és közművelődés terén - tartósan kötötte őket az iskolához, megszüntetvén általa korábbi gyors fluktuációjukat, nyomában a népiskolai oktatás színvonalbeli emelkedésével. A tanítói állásnak mindenfajta posztgraduális képzés és önművelés általi hivatássá és szakmává való átalakulásával a magyar falu közművelődésének egyre növekvőbb tekintélyű s elsőszámú közkatonáivá, mindig világító lámpásaivá váltak, noha a társadalmi hierarchiának még mindig a legalsóbb lépcsőjén állottak, és anyagi helyzetükről, legalábbis státuszuk még nem