Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Befejező rész)

pctt arra az útra, amelyen előtte már Dessewffy Aurél, majd Széchenyi István indult el. Azzal a minőségi különbséggel azonban, hogy Dessewffyvel szemben a kormányhatalmat tényleges és valódi, Széchenyitől eltérően pedig mélyreható reformok érdekében óhajtotta növelni. Elméleti meggyőződését hamarosan tett követte. Az 1843-i diéta megnyitása után nemsokára - ellenzéki társainak, sőt centralista elvbarátainak tudta nélkül - a Magyar Kancellárián keresztül emlékiratot juttatott el Metternich birodalmi kancellárhoz, amelyben a városok diétái szavazatjogának mikénti kiterjesztését fejtegette. Metternich, a rutinos és ravasz politikus, rögtön ráérzett, hogy az alkalmat, amelyet a liberálisok egyik vezéregyéniségének e lépése jelentett, célszerűtlen volna elszalasztani, és - szokásától eltérően - válaszolt Eötvösnek. Az emlékiratban előadott javaslatokkal kapcsolatban érdemben - igenlően vagy tagadóan - nem foglalt ugyan állást, de Eötvös nézeteit érdekeseknek minősítette, és egyúttal felszólította a szerzőt, hogy ismertesse a kormánnyal más tárgyakról vallott nézeteit is. Metternich feltehetően számításba vette a lehetőséget, hogy Eötvöst - és talán vele együtt a főrendi ellenzék egy részét - az oppozíció oldaláról a kormány táborába csalogathatja át, ha azt a hitet ébreszti, hogy a központi kormányzat a valódi reformok elől korántsem zárkózik el. Válasza tényleg alkalmas lehetett ilyen illúzió keltésére, és a következmények igazolták, hogy nem is kalkulált rosszul. Mert Eötvös - a kormányhatalom erősítésének szükségessége hitében - lépre ment. 1843. december 2-án terjedelmes - itt nem ismertethető - újabb emlékiratot küldött Metternichnek, összefoglalva benne mindazon reformkérdéseket, amelyeket szerint meg kell, éspedig a kormánynak kell megoldania; egyszersmind javaslatokat tett arra is, hogy e feladatra a kormányzat milyen formában tehető képessé. Az emlékirathoz csatolt kísérőlevelében leszögezte meggyőződését, hogy a törvényhozás jelenlegi szerkezete minden értelmes reformot lehetetlenít, és hogy Magyarországon csak akkor kerülhet reformra sor, ha azt a kormány irányítja. Hangsúlyozta, hogy ez, valamint az emlékiratba foglalt indítványok nem pusztán saját nézetei, hanem mindazoké, akiket az érintett tárgyakban a lcgilletékesebbeknek tekint, és abban az esetben, ha javaslatai egybevágnak a kormány szándékaival, kivitelezésükhöz felkínálja magát. Sőt, még tovább ment. „Ami - írta a levélben - személyemet illeti, különösnek látszik, hogy egy ember, aki az ellenzékhez tartozik, arra tesz javaslatokat a kormánynak, hogy az hogyan növelheti hatalmát. Ezt Magyarország helyzete, amelynek mindenkit meg kell győznie arról, hogy ebben az országban a haladásnak a törvényes kormányhatalom növelése a feltétele, megmagyarázza ; és még csak azt kell megjegyeznem, hogy csupán azon esetben működhetek a rend érdekében, ha helyemet, amelyet az ellenzékben elfoglalok, megőrzöm, és ezért a jövőben is gyakran szükségét látom annak, hogy fellépjek a kormány egyes intézkedései ellen azért, hogy a fontosabb dolgokban hasznos lehessek számára. Közhivatal vállalása, helyzetem bármennyire is kívánatossá látszik tenni, hogy ilyesfélét nyerjek, szétrombolná befolyásomat, és engem az állam szolgáinak, nem pedig azoknak a sorába állítana, akik az államnak valóban hasznos szolgálatokat tehetnek." E sorok aligha kívánnak bővebb értelmezést. Eötvös - hangsúlyozzuk őszinte meggyőződésből és kétséget kizáróan haladó reformokat akarva, kész együttműködni a kormánnyal, ezért felajánlkozik a centralizált hatalom általa