Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)
Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Befejező rész)
kent - még annak a nógrádi postaállomásnak megszervezését sem fejezte be, amelynek munkálatai 24 éve kezdődtek meg. Mindebből az ellenzék, bár taktikából nyilvánosan időnként bizalmát hangoztatta a központi vezetés iránt, valójában arra a következtetésre jutott, hogy egyrészt a kormány minden gyorsabb haladást állami hátránynak tekint, és igazi reform nem várható tőle, másrészt tartózkodó viselkedésével a lehetőségig oszlatni kívánja azok aggodalmát, akik szerint Ausztria és Magyarország közelítése csapással fenyegeti az ország alkotmányos intézményeit. A konzervatívok egy része - persze más indítékokból - ugyancsak a kormány erélytelenségét hánytorgatta, és tervszerűbb cselekvést sürgetett a liberalizmus fékezésére. A Kancellárián és a Helytartótanácson belül is nőtt azok száma, akik saját hivataluktól nagyobb aktivitást szorgalmaztak. Ösztönzéseik azonban egyelőre elakadtak a kormányszervek vezetőinek nehézkességén. Az energikusabb politikát igenlő kormánytisztviselők és „független" konzervatívok, főként arisztokraták, ilyen irányú elképzeléseikkel mind sűrűbben keresték fel a birodalmi politikusokat és Metternich irodáját. A kancellár az eszmecserék során, célzások és megjegyzések formájában rendszerint sejttette ugyan látogatóival, hogy óhajuk nem idegen tőle, elhatározó lépésre azonban egyelőre nem adott jelet. Ravasz taktikával hagyta, hogy tovább érlelődjék a helyzet, erősödjék a kormány beavatkozását igénylő hangulat: az ,,új" politikát az országgyűlés után, elégséges bázis birtokában, és mintegy az „ország" kívánságának téve eleget, akarta bevezettetni. Mert ennek az új politikának a kerettervezetét - Metternich bizalmasának : Karl Ernst Jarcke birodalmi kancelláriai tanácsosnak szövegezésében - már 1841 végén megtárgyalta a Geheime Konferenz, a birodalom titkos csúcsszerve. Alapgondolatait tuladonképpen Dessewffy Aurélnak, a magyar újkonzervativizmus szellemi atyjának egy 1839-ben írt és Metternichhez juttatott memoranduma foglalta össze. Az ennek nyomán, de Metternich sugalmazására született Jarcke-féle elaborátum megállapította, hogy a liberalizmus térhódítása folytán Magyarország oly lejtőn csúszik lefelé, amely előbb a társadalmi kötelékek felbomlásához, majd a monarchia központjától való elszakadásához vezethet. Mindezt csak a kormányzás célszerű változtatása gátolhatja meg, ez pedig nem lehet más, mint a törvényes állapotnak bizonyos reformokkal egybekapcsolt fenntartása ugyan, de az alkotmány és a közigazgatás oly irányú átalakításával, amely biztosíték „a fenyegető anarchia" kivédésére. Az államvezetés reformját - az ellenzék megelőzésével - a kormánynak kell kezdeményeznie, a reform lényege pedig nem más, mint a kormányhatalom erősítése és a megyék jogkörének korlátozása! Az elaborátum szerint e cél akkor érhető el, ha a megyék élére tőlük teljesen független, csupán az uralkodónak felelős és katonai erővel is rendelkező főispánok - gyakorlatilag királyi hivatalnokok - kerülnek; ha viszont a főispánok e funkciókra alkalmatlanoknak bizonyulnak, akkor helyükre ugyancsak az uralkodónak felelős és visszahívható adminisztrátorok nevezendők ki az „52 forradalmi köztársaság" irányítóivá. Feladatuk mindenek előtt az ellenzék megzabolázása, a „hűséges" alattvalók felbátorítása, a megyékben kormánypárti többség létrehozása és a követválasztások olyan befolyásolása, amelynek révén a diéta az uralkodói jogok és a törvényes rend szempontjából üdvös szellemű és összetételű lesz. Magukat a követeket viszont a megyéktől, noha bennük a fenti úton kormánypárti többség alakítandó ki, lehetőleg függetleníteni, a központi hatalom-