Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Befejező rész)

behozatalának állná útját, holott a megyeszerkezet fenntartásának - politikai hite szerint - a nép megyei képviseltetése a legfőbb, egyúttal mind szabadságot, mind rendet eszközlő biztosítéka. Kossuth és követői a megyeszervezetben intézményesített lehetőséget láttak arra, hogy a megyét alkotó, általa összefogott és azonos jogú társadalmi elemek a „semmit rólunk nélkülünk" elv alapján, amely szemükben az alkotmányosság lényege volt, kezdeményezőén, végrehajtóan, egyszersmind folyamatosan szólhassanak bele a közügyekbe, a politika alakításába. Azt vallották, hogy a municipális rendszer - amint Gorove megfogalmazta - „a mozgalmas statuséletben az állandóság anyaga"; mellette „az újítás inkább képviseli az össznemzeti akaratot", ezért szilárdabb erejű. Számukra tehát a megye olyan fórumot jelentett, amely elméletileg nap mint nap tükrözte a nemesi, a jövőben pedig kifejezhette a társadalmi többség akaratát, ha ez az akarat egyenlő

1 jogú személyek többségének nézetei alapján formálódik ki. Ezért tekintették a megyét a szabadság „tűzhelyének", egyszersmind „mentsvárának", mivel saját területén a többségi akarat érvényesítésére is illetékes; ezért tisztelték benne az alkotmányosság legfőbb garanciáját a politikai önkény minden kísérletével szemben, és ezért minősítették fő- vagy legalábbis „egyik" garanciának arra az esetre is, ha gyarapodnak - például a kormány felelőssé válásával, vagy a törvényhozás képviseleti alapra helyezésével - az alkotmányosság biztosítékai. A megyét mint intézményt védeni, sőt alapjainak szélesítésével egyenesen erősíteni, hogy a kiváltságosok szeréből majdan a területét lakó és egyenjogúvá lett nép összességének politikai fórumává fejlődhessen át - ez volt a liberálisok kossuthiánus táborának koncepciója. És Kossuth, egyetértésben elvbarátaival, egyidejűleg szállt síkra a municipális szerkezet és jogkör, a megyei nemesség elvi jogegyenlősége mellett, valamint azért, hogy fokozatosan bővüljön a megyei jogokat élvezők köre, és változzék meg a megyei hatalomban részes társadalmi erők összetétele. Sőt: a népet éppen a megyén keresztül, és nem rajta kívül óhajtotta politikai jogokhoz juttatni. Kossuth és a vele tartók végcélja „az igazi alkotmányosság megteremtése", azaz „a semmit rólunk nélkülünk" elvnek a nemzetet jelentő nép egészére alkalmazása, tehát az volt, hogy a polgári szabadságjogokat, közéjük számítva a törvényhozói jogot is, kapja meg mindenki, vagy ahogy Kossuth fogalmazta: az aránylagos jogélvezetből „kizárva még a legszegényebb se legyen". Kossuth meggyőződése ellenére, „kénytelenségből", „az európai államjog fejlődési iránya" miatt elfogadta ugyan a cenzus elvét, de egyrészt alkalmazásáról mindaddig, amíg a nép nem kerül teljesen az alkotmány sáncai közé, egyelőre hallani sem akart, másrészt - elejtett megjegyzései szerint - bármiféle cenzust nem a jogélvezők számának megállapításához, hanem inkább a joggyakorlás formájánál és módjánál kívánt érvényesíteni. A liberálisok a népet képviselet útján törekedtek az alkotmány „osztályosává" tenni, ezzel párhuzamosan pedig magát az alkotmányt képviseleti rendszerűvé átalakítani, abban a meggyőződésben, hogy - Kossuth szavaival - a képviseleti rendszer „az egyedüli forma, melyben egy nemzet szabad lehet". A képviselet egyetlen biztos és jogszerű alapjának a személyek számát tekintették, egyik részük cenzuális kvalifikáció mellett, másik csoportjuk viszont akár mindenfajta cenzus nélkül. Olyan rendszert akartak tehát, amelyben meghatározott számú népességet egy-egy megbízott képvisel, akár e népesség egésze választja meg őt, akár pedig csak azon része, amely a választójog gyakorlásához majd előírandó