Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)
Dümmerth Dezső: A Csokonai-probléma
A nekrológ-vita és az Árkádia-per óta nem vélekedett a nyilvánosság előtt a debreceni halottról. Elvégezte ezt helyette Kölcsey, akinek bírálatát - mint láttuk - Kazinczy sugalmazta. Ez a sugalmazó hang most maga is a nyilvánosság elé kerül, és elmondja ugyanazokat, csupán erősebb, szenvedélyesebb színben, amiket lényegében már Kölcsey elmondott a Tudományos Gyűjteményben. íme a bevezetés : ,,A' kit Istenek szeretnek, ifjant hal-cl - úgy hitte a' Görög. De sorsát még inkább áldhatja, a' ki ép öregséget ér, Is ideje van, ifjúsága vétkeit megigazítani. Csokonaynak ez nem engedtetett... A' mit tőle bírunk, mutatja a' ritka adományú, igen szép isméretű, szerencsés hajlékonyságé ifjú-férfit, kiből más csillagzatok alatt, más úton indulva, valami igen nagy, legalább igen jó, lehetett volna; de azt is mutatja, a' ki nem juthata-el czéljaihoz, ső't, hamis utakra tévedvén és tévesztetvén, egyéb leve, mint a' mi illy ifjú korában is már lehetett volna." A hetvenedik évében járó Kazinczy áldhatta sorsát, ő ép öregséget ért, s lett volna ideje ifjabb kora tévedéseit kiigazítani. Ehelyett azt látjuk, hogy csak korábbi elutasító vélekedését sokszorozza meg, de már nem oly tartózkodóan és hidegen, mint eleinte, hanem szenvedélyes tűzzel. Mivel irodalmi érdekű érveket, újakat, nem tud felsorakoztatni, az ízléstelenség és a „mázolás" régi vádjait ismételgetve, most már Csokonai emberi magatartását állítja pellengérre. Mindenekelőtt igazat ad Kölcsey társadalmi gyökerű szemléletének: „Valóban Kölcseynek igaza van, 's ebben különösen igaza, hogy a' Csokonay' tévedései egyenesen születése helyének, neveltetésének, társalkodásának hibájok. Más helytt, vagy ott de később, Csokonay is más lett, más volt volna." S ebből a már eleve elmarasztaló ítéletből logikusan következik a többi: „Tőle, a' ki olly könnyen adhatna, sokan sokat kívántak, ő pedig örömest adta mindent és mindég; a kívánóknak pedig minden jó volt, ha vers volt, és ha rajta nyeríteni lehete, neki pedig a' mázolás is emelte hírét." - ,,A' kik jelen valánk a' Váradi temetésen, emlékezünk, melly rettegések köztt hánykolódott, ha meg fog e neki engedtetni, hogy a' Prédikáló és Parentátor után cathedrába léphessenfel, elmondani előre-csudált versét; melly gravitással lépegete-fel a' ; grádicson, akarva csörtetvén oldaláról-függő kardját; mely arczczal 's hanggal mondá-el az első sort (henni? vagy Nemlenni? kérdések' kérdése); - és midőn ott a' legjobbak' társaságában tölthette volna az egész estvét, neki mint volt elég, azok közt lenni, kik gégéjiket csudáitaták. Mind ezeket a' Kölcsey' szavának igazolására, s' azoknak, a' kik érteni akarják 's tudják." A széphalmi mester azonban még ezzel a kipellengérezéssel sem elégszik meg. így folytatja: „Csokonay elragadtatással olvasá Himfyt; azt hitte, hogy ollyat ő is tud mihelytt akar, vagy talán erre is meg vala kérve csudálójitól; és megjelene Lilla! Ódákat is vára magától, 's írt ódákat is - sustorogó tűzűeket - mint Szonetteket, Anacreonticákat. Most Árpádiászt akara adni, de szerencséjére egy neki magánál inkább kedvező halál kikapá gyalázatja elől." Mint ahogy már a probléma második szakának vizsgálatánál láttuk, lehetetlen ezeket a szenvedélyes kitöréseket puszta irodalmi elvekből levezetni, s elképzelni a személyes féltékenykedés nyomai nélkül. Kazinczy már ott tart, hogy örül a költő korai halálának.
