Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)
Dümmerth Dezső: A Csokonai-probléma
A széphalmi mester 1817. december 15-én hajnalban válaszol barátja levelére. Gyertyát gyújt, s mintha a hatvanadik éve felé közeledő férfi előtt megvilágosodnék egy pillanatra életének értelme és a szerep, melyet a magyar irodalomtörténetben el kellett játszania. „Tisztelt barátom" - írja - „Virrad, 's szokásom ellen gyertyát gyújtatok, hogy tegnap késő estve érkezett Leveledre felelhessek, 's a' Levelet még ebédig postára tehessem. . . Belépvén Octób. 27dikén 5odik esztendejébe életemnek, látom, hogy közelít az idő, mellyben malgré moi idvezülnöm kell. A' könyvcsinálói pályát futván, mind az ügy' mind személyem' java azt kívánják tőlem, hogy a' mit a' Nemzet nyelveért tenni igyekeztem, minél kevesebb szennyel, minél lehet tisztábban hagyjam . . . Sern talentomom, sem neveltetésem, sem Nyelvünk és Literatúránk' kora nem engedek, hogy Originális nagy Munkákat tegyek, 's úgy hittem, hogy a' Nemzet szükségei inkább kívánták, hogy a' mások nagy Munkájikat tegyem által Magyar Munkákká . . ." 6;i Ebben az önvallomásban Kazinczy maga világít rá, miben különbözik Csokonaitól, az eredetiség szellemétől. A széphalmi mester út volt, a kikerülhetetlen, egyenes út az „originális költő" számára, aki az alkotás anyagát, a nyelvet tisztává tette. Irodalmi felfogását, ízlését, kora és „neveltetése", származása sugalmazták, de valóban, tehetsége sem tette lehetővé, hogy eredeti író legyen. Csokonai már ifjabb nemzedéket képvisel. De hogy ő a megújuló magyar irodalom eredeti költője lett, az Kazinczy tevékenysége nélkül sohasem lett volna lehetséges. Sajátságos azonban, hogy míg Csokonai egész életében mindenkor tudni látszott, mivel tartozik Kazinczynak, irodalmi előkészítőjének, addig Kazinczy maga, az előkészítő, sohasem értette meg az utána következőt. Ugyanabban a Dessewffynek szóló levélben, melyben az ünnepélyesség hangján, de minden mesterkélt póz nélkül, szokatlan és halálos őszinteséggel nyilatkozik önmagáról ugyanebben a levélben írja: „Csokonai minden bizonnyal sok érdemmel bírt; azt senki sem vallja szívesebben mint én; hiszen én őtet szerettem is a' becsülésen felül. De azok az ő versei rettenetes mázolások. Annales Volusi! - ö és a' Szemere Reménye, a' kettő úgy áll egymás mellett, mint a' réz és a' legtisztább arany, a' legrosszabb agát és a' legtisztább tüzű gyémánt. 'S annak mind Kálvin János az oka, hogy a' Csokonai köve gyémánttá nem válhatott." Itt már észrevehető Kazinczy fokozatosan elhajló magatartása az elutasítás irányában. Láttuk, hogy különösebben meleg érzelmekkel sohasem viseltetett sem Csokonai személye, sem költészete iránt. Mégis, nagyot változott a költő halála óta eltelt tíz év alatt, ö, aki 1806-ban még nekrológot és sírfeliratot készít Csokonainak, s ezen vész össze a debreceniekkel, 1817-ben már gúnyos epigrammát ír róla és még Szemerét is fölébe helyezi. 1818. január 15-én kelt válaszlevelében Dessewffy József hosszú oldalakon fejti ki gondolatait. Azt, amit Csokonairól mond, teljes egészében közölnünk kell, mert ez az első művelt hang, mely Kazinczy ítélkezésével szembe mer szállni. Olyan nézőpontokat említ, melyek már egy új nemzedék lassan megjelenő árnyékát vetítik előre. „A szót, onkel p. o. sohase fogod bevétetni a' Magyarokkal" - írja Dessewffy - ;y azt se fogod soha elhitetni vélek, hogy Szemere Pál Szonettje a' legtisztább arany és a' legtisztább tűzű gyémánt, a' réz és a legrosszabb agát mel-