Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)
Kanyar József: Népiskola Somogyban a XIX. század első felében (1806-1848)
gátasok jegyzőkönyvei. A tankötelezettség idejét a II. Ratio educationis sem szabályozta, a gyakorlat továbbra is - írott malaszként - a 6-12 esztendőt tekintette annak. Az, hogy a tanítás ideje egész esztendőre kiterjedjen, az csak kegyes óhaj maradt. Száladon adventtől húsvétig tanítottak, Jákón pedig csak 3 hónapon keresztül. Az 1815. május 10-én lezajlott püspöki vizitáció Mernyén, az 1806-ban épült új iskolában is, kedvező állapotokat talált. Az anyaegyház népiskolájában azonban jóval kedvezőbbek voltak az állapotok, mint a fiók községekben, ahol is a tanítókat mindenütt a plébánosok, a földesurak és a falu elöljárói választották. A táblázat szerint nemcsak az iskolaépületek voltak rosszabbak a fiókközségekben, de a tanítók képzettsége és fizetése is alacsonyabb és kevesebb volt, úgyszintén az iskolába járó tanulók száma is. A szent gáloskéri tanító jövedelme még az ötödét sem érte el a mernyei tanítóénak, aki még egy 18 éves segédtanítót is tudott tartani, akit fizettsége fejében orognálni és énekelni tanított. Igaz a mernyei tanító fizetése is csupán csak az egyharmada volt a 450 Ft-nyi jövedelemmel rendelkező Szüts István ottani plébánosénak. Mindez nemcsak arra utal, hogy a plébánosok jövedelme - összegszerűség tekintetében is - többszöröse volt a tanítókénak, s így azok, életmód és életszínvonal tekintetében, jelentősen felettük álltak, hanem arra is, hogy a plébánosok a természetbeni jövedelmek beszedésének formáit illetően is kedvezőbb helyzetben voltak, nem kellett jelen lenniök a naturáliák begyűjtésénél, miután ez a procedura a templomszolgára volt bízva Mernyén. 13 / 3 A II. Ratio utáni népoktatás fejlődésének második évtizedében e körzetben is, jelentős törődést tanúsított népiskoláival szemben a földesúr: a piarista kusztodiátus, amelynek birtokterületén 11 rk. népiskola működött. A 11 iskolából 8 volt Somogyban, kettő pedig Zala megyében és egy Tolna megyében. Közülük Attalán, Mernyén és Göllében viszonylag sok volt a tanulók száma, Várongon, Taszáron, Fonóban és Kékkúton már csak átlagos, Akaii, Alsódörgicse és Őszöd iskolái azonban már néptelenek voltak. A il iskolában 1823-ban 604, 1825-ben 564, 1827-ben pedig 545 volt a tanulók száma, amely 1828ban - már ismét emelkedve - 552 volt, 1829-ben pedig 588. E népiskolákban a fiúk száma nagyjából állandó volt, a leány tanulóké azonban állandóan növekedett. A kusztodiátus rendfőnöke 1819-ben a tanulók számára egy formulát készített, amely az „oskolába járó gyermekekről tudósítás" címet viselte, s amelyeken minden tanulójáról jelentéseket kért be tiszttartóin keresztül (név, kor, tananyag felsorolása). A beküldött tanítói jelentéseket a rend pesti központjába irányították. Az olvasástanítás elég hosszú folyamatában, e népiskolákban a tanulókat három csoportra osztották. 1. Az initiantes (betűfoglalók) csoportjába, amely vagy „ex tabella vagy ex tabella nigra" kezdte a betűkkel való ismerkedést. 2. A syllabizantes csoport (a gyengébb olvasóké) már könyvből és táblákról olvasott szótagoltan. 3. Az „öreg olvasók" csoportja: a proficientes volt. E csoportban a fiúk 5, a leányok pedig 4 tagozatban tanultak. A fiúk első tagozatában
