Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Kelemen Elemér: Adatok a népoktatás Somogy megyei történetéhez (1881-1918)

Tetézte a gondokat a tantermek egy részének katonai célokra történő lefoglalása. 1915-ben „a katonai és vöröskeresztegyleti kórházak céljaira" 14 iskola, ill. óvoda volt lefoglalva 40 teremmel. Az időközben felszabaduló épületeket „egyébként a kórházak kivonulása után néhol csak hónapok múlva lehetett iskola céljaira igénybe venni, mert a padok, stb. . . . nagyon meg vannak rongálva."

44 Súlyos állapotok voltak a megye egyébként is kezdetleges körülmények között működő polgári iskoláiban, valamint a Kaposvári Állami Főgimnáziumban. Az utóbbiban a tanítás az 1915/16-os tanévtől 1917 novemberéig ideiglenes helyiségekben folyt - a Vármegyeháza, a Nemzeti Kaszinó és a törvényszéki palota épületében.

40 Az iskolán kívüli művelődés teljesen lehanyatlott. „A világháború négy éve alatt jóformán minden népművelési tevékenység szünetelt, csupán egy-két hadi kórházban oktatták az ott ápolt tanítók írásra és olvasásra az arra rászoruló társaikat." Az 1918. évi tanfelügyelői jelentések egyre szűkszavúbbak, hiszen minden megállapítás csak ismételhette a korábbiakat; az állandóan romló helyzeten a tanfelügyelőség mit sem változtathatott, javíthatott. 1918 őszén a megyeszerte dühöngő spanyolnátha-járvány akadályozta a nehezen megindított tanév folytatását, „így az idei tanév, a jelentkező nagy ruhátlanság, főleg a lábbelihiány, s a fűtőanyagokban beállható szükség következtében talán a legmeddőbb lesz a háborús tanévek között" - írta jelentésében Gönczi tanfelügyelő.

47 A Somogy vármegye 1918 októberében tartott ankétja, mely legfőbb programjául „a békére való átmenet előkészítését" tűzte ki, az iskolák és az oktatás helyzetével is foglalkozott. Az ankét még nem jutott tovább a jól ismert tények megállapításánál: „Ifjú generációnk 4-5 éven át semmit vagy csak nagyon keveset tanult ... A vidék elemi iskolák nagy része bezárva .. . Ahol iskola van, ott is . . . minimális az oktatás." A résztvevők nem tudtak megoldást: „éhező, rongyos gyermekek amúgy sem tudnak tanulni."

48 Ez a felismerés volt azonban a kiindulópont, ebből nőtt ki az a program, amely az iskola problémáinak megoldását - az iskolán kívüli tényezőket, gazdasági-társadalmi összefüggéseket is figyelembe véve - egyre radikálisabb művelődési és társadalmi reformokban kereste. A somogyi tanítók körében tapasztalható „nyugtalanságról" a Somogyvármegye 1918 májusában adott hírt először. A lap a székesfehérvári tanítók Velinszky Lászlóék - kaposvári kartársaikhoz intézett felhívását ismertette: „Székesfehérvár tanítósága megalakította a tanítók szervezetét, . . . felszólítja az ország összes városainak tanítóságát, hogy . . . azonnal szervezkedjenek . . . Ha megtörténik városonként a szervezés, a kiküldöttek Budapesten megalakítják Magyarország Tanítóinak Végrehajtó Bizottságát." A felhívásnak élénk visszhangja támadt a kaposvári tanítók körében; a lap szerint „a szervezkedéshez már meg is tették a szükséges lépéseket."

49 A szervezett, együttes cselekvés előiskoláját jelentette az a mozgalom is, amely 1918 nyarán és őszén Kaposvárott létesítendő Tanítók Háza javára indított gyűjtést fogta össze. A „Dunántúli Tanügyi Munkások" október 19-re Kaposvárra összehívott kongresszusának előkészítésében - az előző hónapokban vezető szerepet játszó radikális tanítócsoport mellett - már részt vettek a baloldali, szocialista gondolkodású tanítók is. Vajthu Jenő, a későbbi megyei művelődési megbízott október