Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Kelemen Elemér: Adatok a népoktatás Somogy megyei történetéhez (1881-1918)

erintette), s miután az iskolát részben községi, részben állami segélyekből rendbehozták, elindították a szinte kivétel nélkül sikeres visszaminősítési eljárást. Lényegében hasonló okokkal magyarázható az állami iskolák 1908 utáni gyors megszaporodása is (1905: 10, - 1914: 29); ebben a nacionalista, magyarosító iskolapolitikának megyénkben alig-alig volt szerepe. A tényekkel bizonyítható fejlődés, az iskolák mennyiségi növekedése azonban megtévesztő. Mértéken felüli gyarapodásuk valójában az eötvösi programnak, a felekezeti iskolákat felváltó közös iskolák gondolatának a végleges feladását jelentette. Többször utaltunk rá, hogyan szorultak ki az uradalmi cselédek gyermekei a közeli falvak iskoláiból, mert sem a paraszti lakosság nem tudott, sem a földbirtokos nem akart a meglévő iskola bővítésére áldozni. Ezek a konfliktusok különösen ott éleződtek ki, ahol a protestáns falusiak álltak szemben a katolikus cselédséggel. De néhány sikertelen próbálkozás után olyan településeken is lemondtak a közös iskola állításáról, ahol mint pl. Kadarkúton, a lakosság körében is meg lett volna a belátás, s kivihetőnek látszott az együttműködés. Az egyházi hatóságok azonban mindent megmozgattak ennek megakadályozására, végső érvként az iskolai alapok megvonását is kilátásba helyezve. Ennek eredményeképpen szaporodtak tovább megyénkben az egytanítós, felekezeti kisiskolák, s állt számos községben egymás mellett - s még jó, ha nem egymással szemben - két, sőt jónéhány esetben több felekezeti kisiskola is. 1913ban a 311 somogyi község közül hetvenben 2, nyolcban - köztük a kb. 1500 lakosú Balatonbogláron vagy az 1800-as lélekszámú Kötcsén - 3, háromban pedig 4, javarészt osztatlan felekezeti iskola működött. A településszerkezet és a felekezeti megosztottság következtében csekély fejlődés tapasztalható az iskolák belső tagolódásában: az egy iskolára jutó tanítók száma (ami lényegében az osztálybontások, a tanulócsoportok számát is mutatja) az 1881-es 1,2-ről a századforduló után emelkedett 1,4 fölé. és csak 1911ben haladta meg az 1,5-et. Az iskolahálózat minőségi fejlődése, az iskolaszerkezet differenciálódása tehát nem követte, nem követhette a népoktatás valóságos megújulását célzó tantervi-tartalmi előírásokat; a keret, a forma meghatározó módon visszahatott a tartalmi fejlődésre. Néhány kedvezőbb korábbi adat után (1884: 342 - 83 százalék) a századforduló éveiben a megye elemi népiskoláinak még mindig több mint 90 százaléka egytanítós iskola volt (1890: 383 - 93,64 százalék; - 1900: 390 - 93,52 százalék). Döntő változás - a tanítói létszámnövekedés eredményeképpen - a következő évtizedben történt; ekkor csökkent az egytanítós iskolák aránya 75, majd 70 százalék alá. A népoktatási törvény által előírt halosztályos elemi népiskola - akár összevont, egytanulócsoportos formájában is - ugyancsak a századforduló után vált általánossá. 1899-ben pl. még csak 350 iskola (81,12 százalék) vallhatta magát a törvény előírásainak megfelelően hatosztályúnak, a fennmaradók többsége négyosztályos volt. A teljes iskolák aránya a következő tíz évben 85 és 95 százalék között változik; csak 1910 után állandósul 93 százalék fölött. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ezekben az években találkozhatunk először a későbbi körzetesítés első, spontán megnyilvánulásaival: néhány kisebb községből a szomszédos település nagyobb iskolájába jártak át a felsőbb osztályosok; helyben csak az 1-3. vagy 1-4. osztályok növendékei tanultak. Ez a tény némiképpen szépíti a fenti kedvezőtlen statisztikát.