Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)

száma. Ezek az értelmiségiek, mivel bérből-fizetésből éltek, kezdetben általánosságban kapták a honorácior gyűjtőnevet. Egyik csoportjukat a földtől már elszakadt, vagy szegényedő nemesség fiai adták. Az ide tartozók természetesen minden nemesi előjoggal rendelkeztek: adómentességet élveztek, illetőleg csupán oly terhekbcn kellett résztvenniük, amelyeket a nemesség egyedi célokra, esetenként, országgyűlésen és önként vállalt magára; elvben nyitva állt előttük minden közhivatal; közvetlenül a megye bíráskodása alá tartoztak; a megyei határozatok hozatalánál, tiszt- és követválasztásoknál egyénileg élhettek a minden nemest megillető politikai jogokkal. A honoráciorok rétegén belül azonban fokozatosan nőtt azok száma és súlya, akik a nemességen kívülálló osztályokból és rétegekből érkeztek az értelmiségi pályákra. Ennek az eltolódásnak kifejezőjeként a honorácior megjelölés mindinkább csak erre az értelmiségi csoportra kezdett korlátozódni. A foglalkozás jellegének azonossága egyre inkább elmosta a különbségeket a két - eltérő eredetű - réteg életvitele és életformája között, és lassan kihatott a nem nemesi származású honoráciorok társadalmi megítélésére és szerepére is. A közhivatalok szigorúan zárva maradtak ugyan számukra, és aktív politikai joggyakorlathoz sem bocsátották a megyében őket. De a megyék nagy többségében - hacsak nem falun laktak - bíróilag már a földesúr jogköréből szinte észrevétlen a megye közvetlen törvénykezése alá kerültek; néhol mind a rendes és állandó adót, mind pedig a kizárólag nemesi önkéntes hozzájárulásokat behajtották rajtuk, a törvényhatóságok egy részében viszont az állandó adót nem, hanem csupán a nemesi terheket kezdték kivetni rájuk. Ezeknek az egységesülő, egynémely ponton a nemesség jogállásához közeledő szellemi foglalkozásúaknak bizonyos rétegei - nem eredetüktől, hanem képzettségük jellegétől és mértékétől függően - sokkal inkább képviselték az értelmességet, mint a nemesség tanulatlan tömegei: a társadalom mozgékony, az új elvekre és a reformeszmékre leginkább fogékony csoportjához tartoztak. Márcsak azért is, mert az adott társadalmi rend, amelyhez vagy semmi, vagy egyre gyérülő szálak fűzték őket, sem a nemesi, még kevésbé az egyéb származású honorácioroknak nem kínált elegendő, illetőleg képességüknek-képzettségüknekmegfelelő munkahelyet. A gyakorlatban viszont - tudatukat társadalmi létük határozva meg - két élesen elkülönülő rétegre oszlottak: az alkalmazásban állók zömének állásfoglalása a politikai kérdésekben mindenkori kenyéradója vagy hivatali felettese nézeteihez igazodott, lett légyen az konzervatív, vagy liberális; a kisebbség és a hivatalokon kívülrekedtek, valamint a viszonylag széles réteget alkotó szabadfoglalkozásúak nagy többsége viszont a számára is sokat ígérő reformeszmékért lelkesedett. A liberálisok zöme, követve a fokozatosság elvét, első lépésként a nemesi honorácíorokat akarta a megyén belül döntéshozatalra és tisztválasztásra felhatalmazó politikai jogokban részeltetni, abban bizakodva, hogy az ő értelmességükben, amely élni tud a szabadsággal, az anarchiateremtésre hajlamos és megvesztegethető parasztnemesekkel szemben ellensúlyt, önmaga és reformelképzelései számára pedig bázist talál. Annál is inkább, mert a vidéken élő és onnét csak alkalomszerűen mozgósítható nemesekkel ellentétben a honoráciorok jelentékeny hányada a megyeszékhelyen lakott, és lehetett számítani rá, hogy rendszeresen meg is jelenik a közgyűléseken. A honorácior-ügy megítélésében így egyrészt a jogterjesztés, a jogokkal felruházottak szaporításának általános igénye,