Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)
Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)
ját szabotálni, hogy gazdáiktól nem kaptak eligazítást. Végeredményben a választmány a miniszteri felelősség és számadási kötelezettség bevezetéséig ugyancsak elvetette a hadiadó nemesi viselését azzal, hogy a kiváltságosok felkelési kötelezettsége érvényben van, a nemesség 1715-ben különben is a katonáskodás vállalása fejében engedte át a jobbágyságnak tulajdona egy részét; a háziadót viszont elfogadásra ajánlotta, feltételként csupán azt kötve ki, hogy az allodiumok tulajdonosaira nagyobb hányad essék, mint az úrbériség földesúri birtokosaira. És a közgyűlés magáévá tette a választmány javaslatát. Tolnában, ahol Sztankovánszky Imre már 1840 novemberében javasolta, hogy a jövő diétán a nemesség vállalja a közterhek egy részét, a szekszárdi és dunaföldvári jobbágytelkes nemesek a közgyűléshez fordultak, hogy segítsen 1836ban elveszített adómentességük visszaállításában. Perczel Mór és Augusz Antal azonban a kongregáción kívül rábírták egy hányadukat olyan beadvány támogatására, amely - épp e nemesi réteg terheinek mérséklése végett - azt kívánta, hogy a jövő diéta a közterhek viselésére a birtokos és felsőnemességet is kötelezze. Az ellenpárt az első menetben kudarcba fullasztotta Perczelék akcióját: sok megtévesztett nemes visszavonta aláírását és a petíció benyújtására a tervezett időben 1842 tavaszán nem, hanem újabb kampány eredményeképpen csak 1842 novemberében kerülhetett sor, amikoris a közgyűlés az ügyet a követutasító választmányhoz tette át. 1842 őszén, mielőtt még a kongregációk tárgyalni kezdték volna a követutasításokat, az adókérdés sorsát illetően inkább baljós előjelek mutatkoztak. Kossuth a Hírlapban - a nyitrai eset kapcsán - „a féktelen nyers erő" szentségtelen fanatizálását az adóvállalás ellen „nemzeti öngyilkolás"-nak bélyegezte; éles kirohanást intézett azok ellen, akik piszkos érdekeiket, szűkkeblűségüket, önzésüket az alkotmány szent nevével takargatják, és haszonleső nemakarástól mozgatva - miután a sajtóban már senkinek sincs bátorsága fellépni a háziadóval szemben - pálinkagőzös tömeggel, szűz vállakat emlegetve, az alkotmányvédelem jelszavával éppen az alkotmány bajnokait dobáltatják ki a közgyűlésekről. Keserűen utalt arra, hogy „jaj azon nemzetnek, amelynek nincsen emlékezete", hiszen ész, értelem és igazság ellen nem lehetnek érvek Tyukod-Csenger ólmos hősei. Az adóügy kedvezőtlen alakulásáért elsősorban a nemesi mentalitást okolta, de Somogyit is hibáztatta, hogy a 12 pont megyefórumra vitelével „igen szerencsétlen szolgálatot" tett: taktikátlanul, idő előtt lépett átfogó programmal a nyilvánosság elé, amikor annak befogadására még nem érett meg a közvélemény; javaslatai összességükben inkább ingerlőén, mint csábítóan hatottak; túl korán hívtak ki maguk ellen minden visszahúzó érdeket, és alkalmat adtak arra, hogy a konzervativizmus hősei önszcmpontjukból idejekorán mozgósíthassák azt az értetlen tömeget a vezető liberálisok elsődleges eszméje: a háziadó ellen, amelynek bevetése nélkül aligha ülhetett volna a konzervativizmus számos megyében már előre diadalt. Kossuth a szatmári pontok sorsának ismeretében hangsúlyozta okulásképpen: nem elég akarni a jót, hanem utat, eszközt és időt is helyesen kell megválasztani hozzá. Kossuth és közvetlenebb elvbarátai az 1843-ban esedékes diéta legfontosabb feladatának a városok belszerkezetének rendezése és országgyűlési szavazatszámuk felemelése mellett éppen annak kimondását tekintették, hogy a megyei célokat szolgáló háziadót a jövőben vagyonaránylag a nemesség is viseli. A szatmári chartának e pontja körül támadt vihar, ha már egyszer felkorbácsoló-