Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)

pedig a magyar alattvalókat osztrák törvények alapján rendeli megbüntetni. Mindezek miatt az ellenzék a legtöbb megyében feliratilag javasolt óvást a rendelkezés ellen. Akaratát csak 8 törvényhatóságban sikerült határozattá emelnie, a bennük szövegezett feliratok egyike-másika azonban meglehetősen radikális hangot ütött meg. így Somogyé, amely egyebek mellett hangsúlyozta, hogy az osztrák pénzintézet privilégiuma nem lehet az önálló magyar Nemzeti Bank felállításának akadálya, vagy Csanádé, amely nemcsak a papírpénz cseréjének mellőzését és nagyobbtömegü ércpénz forgalmazását kérte az uralkodótól, hanem azt is, hogy a tervezett magyar Nemzeti Bankot az osztrák bankéval mindenben egyező előjogokkal ruházza fel. Tizennégy megye határozatilag szögezte le, hogy magános kormányparanccsal sem kényszeríthető az osztrák bankjegyek elfogadására. A többi általában hosszú vita után tudomásul vette a rendeletet, legfeljebb a régi papírpénz beválthatási idejének meghosszabbítását, több beváltóhely létesítését szorgalmazta, illetőleg elhatározta, hogy a jövő országgyűlésen több pénz és főleg több ezüst forgalomba hozatalát kéri az uralkodótól. A rendelet hatására még nyomatékosabban éledt újjá az osztrák pénzintézettől független Magyar Nemzeti Bank megalapításának igénye. 1842 első hónapjaiban Fejér, majd Tolna és Baranya közgyűlésein Perczel Mór kifejtette, hogy az idegen - osztrák - bankjegyeknek mennyisége és kezelési módja egyaránt ismeretlen az ország előtt, azt viszont tapasztalhatta a nemzet, hogy értéküket a tavalyi, viszonylag nem súlyos pénzkrízis is megingatta; az 1840-i hiteltörvényck is azért rontottak a hazai pénzviszonyokon, mert létrejöttüket nem előzte meg önálló nemzeti bank megteremtése; ezért indítványozta: már most határozzák el, hogy a hitelviszonyokat javító és az osztrák pénzintézettől függetlenedést biztosító Nemzeti Bank megalkotását követeiknek utasításul adják. Mindhárom megye határozatba foglalta Perczel javaslatát, Fejér és Tolna pedig hasonló lépésre szólított fel minden törvényhatóságot. Néhány megye, mint például Mosón vagy Turóc, konzervatív többsége feleslegesnek ítélte a Nemzeti Bankot, elsősorban attól tartva, hogy alaptőkéjének összehozása csak a nemesség valamiféle megadóztatása révén lehetséges, erre pedig viszolygott lekötelezni magát. Harminchét megye viszont előzetesen felvétetni rendelte követutasításába a Nemzeti Bank gondolatát, igaz, nem egy azzal a számítással, hogy elhagyására még mindig meglesz az esély, amikor fedezete mikénti előállítása kerül majd szóba. Az ellenzék vezetőit felbátorította és vérmes reményekre ragadta a bankügy megyei sikere. Mind nyíltabban kezdtek beszélni róla, hogy Magyarország ércpénzzel fizet Ausztria papírbankójáért, következésképpen az államadósságokból, amelyek jórészt a papírpénz érték- és hitelvesztése miatt keletkeztek, semmi se hárulhat reá; másrészt a végtelenségig nem lehet tűrni, hogy az Osztrák Nemzeti Bank papírjai minden feltétel nélkül jöjjenek Magyarországra; ha az önálló magyar Nemzeti Bank valósággá válik, az osztrák pénzintézettel folytatandó tárgyalások után el kell érni, hogy Magyarország annak papírjait mennyiségben és értékben egyaránt csak a szigorú kölcsönösség alapján legyen köteles befogadni, mert másképp még önálló bank működése esetén is a birodalomnak csak tartománya, alkotmányos függetlensége pedig csupán képzelődés marad.