Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)

sem mindig lehetett kordában tartani. De nem egyszer éppen kortesvezéreik izgatták fel őket a másik tábor ellen, ha az látszott a győzelemre esélyesnek. A gyengébb fél néha önként nem is vett részt a választásban. Máskor viszont a három évenként tartott tisztújító, de időnként a követválasztó vagy - ha a köznemesség felvonult rájuk - egyéb gyűlések is véres összeütközések színterévé váltak. A pártok rudakkal, fütykösökkel, ólmosbotokkal, kardokkal estek egymásnak ; ilyen esetekben nem a többségi vélemény, hanem annak a köznemesi tömegnek nyers ereje ült diadalt, amelyet magatartása és tettlegességei alapján gróf Andrássy Károly találóan nevezett el bunkókráciának. A feudalizmus utolsó két évtizedében a megyék többségének gyűléstermét egy, némelyiket több alkalommal vér szennyezte be. Egyedül az 1841-ben lezajlott tisztújítások vagy tisztújítási kísérletek közül hat végződött sebesülteket is maga után hagyó verekedéssel. Nem csoda, ha a megyeszékhelyek lakói rettegtek minden olyan összejöveteltől, amelyre a köznemesség nagyobb számban érkezett be. A már-már rendszerré állandósult kihágásokra maguk a megyék, miután az 1839-i diéta kerületi választmányának az a törvénytervezete, amely a tisztválasztási visszaélések kiküszöbölése végett született, időhiány miatt nem került az országgyűlés napirendjére, nem találtak, nemességük egy része nem is mindig akart orvoslást. A fővétkesek ellen, ha egyáltalán azonosítani lehetett őket, eljárást indítottak ugyan, a büntetést azonban gyakran a vesztes tábor hívei kapták: a megyevezetést átvevő fél óvakodott saját embereit fenyíteni; ha perbe fogta is őket, tetteiket a törvényszék csak tessék-lássék torolta meg, vagy egyszerűen elaltatta az ügyet. Ha a szenvedő fél néha felsőbb helyhez fordult panaszával, a kormány a megyétől kért jelentést. Időnként királyi biztost is küldött ki az események alaposabb vizsgálatára, őt azonban nem feltétlenül az igazság kiderítésének szándéka vezette, mert ítéleteiben óhatatlanul befolyásolta a vádlottak pártállása is. A nemességnek az a viszonylag keskeny rétege, amely ténylegesen politizált és a megye közéletében folyamatos szerepet játszott, lett légyen konzervatív vagy liberális, az uralkodó választási szisztémának egyszer hasznát, másszor kárát látta; előnyére aknázta ki, amikor tudta, de érezte nyomasztó hatását is. E kettősség mutatkozott meg abban, hogy egyrészt sorra születtek átfogó, a tanácskozási-választási rend javítását célzó tervezetek és indítványok, másrészt meg is buktak, vagy félrendszabályokká soványodtak, amikor határoztak felettük. Pedig 1840 és 1844 közt 17 megye küldött ki választmányt olyan szabályzat kidolgozására, amelynek életbe léptetése a visszaéléseknek és kicsapongásoknak maximálisan veheti elejét. E választmányok nem mindenütt jártak el megbízatásukban; ott pedig, ahol benyújtották tervezetüket, ajánlásaiknak rendszerint csak egy részét fogadták cl. Igaz, hogy ebben is akadt érdemleges. Nógrád például 1841-ben a szavazás helyéről kitiltotta a fegyvereket és ütőeszközöket; Bereg 1840-ben elhatározta, hogy a kicsapongási ügyeket a pártatlanság biztosítása végett kül-megyei táblabírákkal ítélteti meg; Komárom 1843-ban úgy döntött, hogy a választásokat járásonként bonyolíttatja le a szavazók egyetlen helyre csődítése helyett. A radikálisabb ajánlatok azonban nem nyerték el a többség tetszését. Nyitrában hasztalan indítványozták, hogy a nemesség a maga tanácskozási jogát csak képviselőin keresztül gyakorolhassa. Elvetették azt a választmányi javaslatot Fejérben is, hogy a szavazásba képviseleti rendszert hozzanak be.