Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Laczkó András: Sárközy István arcképe

zajuk vinni).

15 Ezek a motívumok bizonyságai annak, hogy a somogyi birtokos nemes áttekintéssel bírt a felvilágosodás eszméiről, ismerte liter atúráját és írásában felhasználta olvasmányait. Keresztury Dezső fejtette ki egy helyen, hogy a 18. századi magyar műveltség „sziget"-jellegű.

10 Magukban égő fényforrások sorozata, amelyek csak később kapcsolódhattak láncolattá. Ilyen szigetnek kell látnunk Sárközy István kisasszondi majd nagybajomi kúriáját. Somogy, de mondhatjuk nyugodtan, az ország középnemcsségének olyan típusát testesítette meg, aki a felsőbb iskolákat elvégezvén nem süppedt az „agarászás, pipázgatás" provinciális élvezeteibe, hanem figyelemmel kísérte a világ eseményeit, könyveket gyűjtött, kapcsolatokat keresett. Felvilágosult ember, aki eszményeit gyakorlattá szeretné változtatni, nemcsak úgy, hogy ír, ösztönöz és pártfogol irodalmárokat, hanem akként is, hogy (középfokú) iskolát épít! Naplójában az első lapoktól felismerhetők a kor legfontosabb gondolatai, az együttlélegzés, az azonos vagy alig késő ritmus a korszak európai és hazai jelenségeivel. Poétái eszközök tekintetében ugyancsak észrevehető ez. A klasszicizálás mellett a szentimentális jegyek is előtűnnek, mint a valóság álmodott átalakítása, a könnyel teli búcsú jelenetek. Az Egy utazásnak lerajzolása végül ugyanazzal a hajó-toposszal fejeződik be, amivel kezdődött, jelezvén a szerkezet (akkoriban fontos) zártságát: Megindulánk ezek után a sziget ora felé hol hajónk ki kötve vala, s hordozkodunk belé Ki emeljük vas macskánkat, köteleinket be szedjük Hajóinkat belyebb taszítván az evezést el kezdjük El se vittünk másét semmit; magunkét se hagyánk el: Ugy indultunk haza vissza, mint onnét indulánk el. Haliad a part, múlik a hely; nem jön el senki velünk Mint az álom, ugy múlik el a valóság előlünk.

1

' „Crilico - M ilitaris" A 18. század végén a nemesi (és a polgári-értelmiségi) köztudat élénk figyelemmel kísérte a „hadi történeteket." Nemcsak azért, mert a török elleni harcokkal vagy a franciák elleni háborúkkal összefüggőnek érezték az ország sorsát. Legalább ennyit nyomott a mérlegen az, hogy ez volt az egyéni érvényesülés egyik lehetséges útja. Ekként kis- és középnemesek elkerülhettek az udvar, a hatalom közeiébe, így juthattak el könnyebben külországokba, gyűjthettek tapasztalatokat, élményeket. A „hadfiak" előtt bizonyosnak látszott a felemelkedés, az elért társadalmi helyzet stabilizálása. Nem véletlen, hogy amikor Sárközyéknél - a tanulmányok egy részének befejezése után - felmerült a hogyan tovább, akkor elsősorban hadi pályájára gondoltak. A virtus, a dicsőség eszményeinek elérhetősége szempontjából ennél nem látszott alkalmasabb tér. A korszak irodalmában nagyon erőteljes az a vonás, amelyik már-már himnikus hangnemben szólt hadi dolgokról. Ányos Pál, Baróti Szabó Dávid és mások versei bizonyságai annak, hogy a katonai dolgokról dicsérőleg kellett szólni. Baróti Szabó például ódát írt A magyar huszárokhoz -