Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Kanyar József: Népiskola Somogyban a XIX. század első felében (1806-1848)

gyében termesztett gyümölcsök népszerűsítését szolgáló kiállítások megrendezését is. A korszak végén az uradalmi népiskolák ügyét is egyre jobban támogatták az egyháziak kérésére a földesurak. Somogyban 1846-ban szervezték meg a piaristák támogatásával a hetényi uradalmi iskolát. 1847-ben pedig Borbély József lutheránus esperes kérte Tolna megyét, hogy az uzdi pusztán iskola céljára - ahová hatvannál is több tanuló járt egy bérelt szobába a tanító elé - juttasson a földesurak közbejöttével egy iskolafundust, amelyen a puszta lakói iskolát építhetnek. A földesurak - itt - azonban csak a megyétől várható kárpótlás reményében voltak hajlandók az esperes kérésének eleget tenni. Maga a tény azonban, hogy a pusztán 60-nál több tanuló, a mernyei piaristák pusztáján: Hetényben pedig 22 tanuló járt az uradalmi iskolába: a földesurak és az egyházak e kérdéshez való jó hozzáállását és kezdeményezését bizonyította. Tolnában ugyanekkor - még a Bezerédj család által úttörőként patronált cseléd kisdedóvó ügyét is igen figyelemreméltó művelődéstörténeti eseményként könyvelhetjük el.

55 * * * Korszakunk és témánk lezárásakor megvizsgáltuk a tanító helyét és társadalmi megbecsülésének a kérdését a reformkori értelmiség soraiban. Megállapíthattuk, hogy a reformkor értelmiségi arcképcsarnokában igen jelentős helyet foglalt cl a polgári igényekre már érzékenyen reagáló, de nem nemesi származású, világi értelmiségi szakember: a hanorácior, aki - korszakunkban - már megszerezte a közhivatalnoki állásra való kapacitását csakúgy, mint valamennyi polgári értelmiségi munkakörben való érvényesüléséhez a lehetőséget. A gazdaságnak és a termelőerőknek a fejlődése - már a XVIII. század közepétől - igen számottevő szerepet játszott az értelmiségi foglalkozások kialakításában. E fejlődés - főképp a mezőgazdaságban - tette egyre megbecsültebbé és nélkülözhetetlenné azokat az értelmiségi rétegeket és csoportokat is, amelyek már a birtokos nemesség mellett felnőve, mint polgáriasuló honoráciorok - szinte a tőkés társadalomra is jellemzően - egyre sajátosabb feladatokat láttak el a reformkori társadalomban. A folyamat számszerű adatokkal történő bizonyítását - elsőként - Vörös Károly vetette fel a Valóság hasábjain.

55 Az 1848. évi V. tc. - az országgyűlési képviselőválasztási jogról szólvána választójogosultakat képzettségük alapján: orvosokra, sebészekre, ügyvédekre, mérnökökre, akadémiai művészekre, tudósokra, tanárokra, gyógyszerészekre, lelkészekre, községi jegyzőkre és tanítókra osztotta, akiknek a képzését és képesítését: egyetemek és főiskolák, egyházi és állami intézmények, sok esetben csak középiskolák végezték. Már e törvényhely is - az életben és a társadalom képzetében kialakult megbecsüléssel és értékrenddel összhangban - a jegyzők és a tanítók helyét az értelmiségi kategória legalsóbb fokozataként sorolta fel. Lássuk a bizonyítást! Két jelentős összeírást néztünk át a reformkorból, amelyek a XIX. század első felében az értelmiségi foglalkozások (honoráciorok) számszerűen érzékletes rangsorolására adtak számunkra lehetőséget évi jövedelmeik összeírásával, s abból kiszámíthatóan: társadalmi hasznosságukra és megbecsülésükre utaló átlagjövedelmeikkel. Az egyik összeírás a század elejéről, a másik pedig a közepéről készült, a kései feudalizmust záró esztendők egyikében. Az 1807-es összeírás a nemesi fel-