Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Kanyar József: Népiskola Somogyban a XIX. század első felében (1806-1848)

együtt. „Mezei szorgalmunk nagyon elmaradott, földünk mcgmívelésérc nincs illendő nép" mondotta a költő, a legnagyobb bajt a műveletlenségben látva. Hadat üzent a kor „minél butább a nép, annál hasznosabb" nemzetellenes és rövidlátó elvének és gyakorlati magatartásának. A súlyos és krónikus magyar betegség legfőbb gyógyszerének a jobbágy-paraszt gyermekek nevelésével foglalkozó iskolát tartotta, mivel „a magyar parasztgyermek semmi iskolai nevelésben nem részesült („A magyar mezei polgár mihelyt fia a szűrt, a tarisznyát és a baltát elbírja - ökrésszé teszi azt!"), vagy ha részesült, csak olyanban részesül, melynek erkölcsi és gazdasági tekintetben vagy igen kevés, vagy semmi hasznát nem veszi." A reformkor nagy nemzedéke azonosan vélekedett Berzsenyivel parasztságunk iskoláztatásának hiányos voltáról. Ezekről a gondokról szólt - egyebek között - Wesselényi is a Balitéletekben mondván, hogy tudás nélkül csak a szegénység lehet a nép osztályrésze, ami azután „az elnyomottság csíráját hordja magában s az elszegényedést rabság követi." * * * Tanulás a népiskola padjaiban, vagy részvétel a mezei munkákban? Nem volt azonos súlya a két fogalomnak társadalmunkban. Nem is lehetett a kettőt egy napon emlegetni, nemcsak tárgyalt korszakunkban, hanem még évtizedek múltán sem, szinte századunk közepéig. A paraszti gyermekmunka felhasználásának a jelentőségét és nagy arányát mutatja az a szám is, hogy a tavaszi, a nyári és az őszi munkák időszakában a tanköteleseknek mindössze 13,9° n-a vett részt több-kevesebb rendszerességgel az oktatásban. Ez a számadat még akkor is igen jellemző, ha tudatában vagyunk annak, hogy az, a vizsgált helységek összességében a sokszor elég nagyvonalúan megadott létszámadatokból következtetett, s ennélfogva eléggé bizonytalan százalékarányt jelent. Lényegében erről írt a megye egyetlen hetilapja: a Somogy még 1870-ben is: „Eljött a mezei munka ideje, kiürültek az iskolák. A tanító fogdoshatja a legyeket az őszig.'

m A fentieket is figyelembe véve, valóban megállapíthatjuk azt, hogy parasztságunk gyermekeinek tekintélyes hányada még a XIX. század közepén sem járt rendszeresen iskolába. Mindennek ellenére túlzásnak kell tartanunk, ha a külföldi utazók korabeli útleírásai - még e században is - „tudatlannak" nevezik a somogyi jobbágyot. A „tudatlanság" elmarasztaló jelzőjét rávonatkozóan is csak az iskolai végzettség és az iskolás műveltség hiányosságaira utalóan fogadhatjuk el. Aligha kell azonban elfogadnunk az elmarasztaló jelzőt a szó anyagi-műveltségi jelentésének értelmében, hisz az a jobbágy-paraszt, aki a XVIII-XIX. század közepéig jeles állattartást folytatott, írtásföldjén különféle kultúrákat honosított meg és eredményesen termelt, fonta és szőtte házában fehérneműjét és végszámra vásznait, hajtotta és vitte vásárra eladó állatait, háziipari cikkeit és termesztvényeit, az aligha nevezhető és mondható: tudatlannak.

39 De a mondottakkal összefüggésben azonban rákérdezhetünk még arra is: vajon a XVIII. század népiskolai rendszere megfelelt-e existenciálisan a hazai jobbágy-paraszti élet és társadalmi rend követelményeinek? Nem volt-e más az „elvárás" a kor népiskolai rendszerétől, mind a hivatalos államigazgatási szerveknek, a vármegyéknek, a földesuraknak, az egyházaknak, mind pedig a job-