Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)

Függelék

Az egyes közösségek érdeklődése szőkébb honának története iránt, az egyes korok, ural­kodó osztályok vagy éppen az elnyomott osztályok mozgalmainak kultúrpolitikája maga is mindig elősegítette, és ma is elősegíti a helytörténeti kutatás és írás fellendülését. (Ez utóbbi­hoz egyetlen megjegyzést legyen szabad fűznöm: bármennyire is becsülendő a lokálpatriotiz­mus - azaz végülis a helytörténetet megrendelő társadalmi igény - kielégítése, mégsem hisz- szük azt, hogy a történettudomány fejlődését egyértelműen és optimális mértékben segítené elő az, ha - ad abszurdum - az ország közel minden helységéről monográfia írására kerülne sor. Ez ártana az egyes művek színvonalának, ártana az egész szaktudománynak. Áttekinthetetlenné, követhetetlenné válna az óriási könyvészeti anyag, s az igazán értékes is elveszhetne az érték­telen között.) 3. Az országos történet és helytörténet elkülönülésének fentebb áttekintett okai ön­magukért beszélnek: evidenssé teszik e szétválás bekövetkeztének szükségességét, a történet^ tudomány eme sajátos területének létjogosultságát, és utalnak arra is, hogy itt a történeti való­ság megközelítésének nem két ellentétes útjáról van szó, hanem egymást szükségszerűen kiegé­szítő és feltételező, egymással egyenrangú módszerekről, amelynek egymás eredményeire kell építeniök, egymás szempontjaitól mintegy megtermékenyülve, új és új összefüggések feltá­rását kell eredményezniöik. Éppen ezért merülhet fel a már érintett kérdés: meddig célszerű a történettudomány fejlődésének egésze szempontjából a históriaírás atomizálódása, a helytörténeti irodalomnak a mikrovilág felé szinte a végtelenségig is vihető aprózódása. A helytörténet tárgyát és módszerét illetően melyik az a felfogás, szemlélet, amelynek alapján készülő munkák a történettudomány egészének gazdagodását eredményezik, mely szem­lélet és módszer jegyében született művek képesek magát a történeti valóságot leghívebben megközelíteni, reprodukálni. 4. A kérdésre adandó feleletünkben szakítani óhajtunk az előbbiekben ismertetett - s természetesen a maguk módján következetes - válaszokkal. Úgy véljük, ez esetben is a történetiség elvét kell követnünk. A fentebb ismertetett eltérő két felfogásban volt lényeges közös motívum. Ez a lénye­ges közös: az egymással szerves kapcsolatban történő események, organikus jelenségek szerves forrásanyagon való vizsgálatának motívuma, amelyet legkiválóbb történészeink — a helytörténet módszerét hagyományosan értelmezők és a problémakutatást vagy ún. helytörténeti szempontú vizsgálódást szorgalmazók - egyaránt első helyen hangsúlyoznak. Szerves történetet kér szá­mon a településmonográfia híve, és szerves történetet irat a területi elvet elvető történész is. S ha most végiggondoljuk, mely korszak története produkálta a legtisztábban a szerves helyi közösségeket, viszonylag elzártan, atomizáltan, főként a maga belső gazdasági törtvény- szerűségeitől meghatározottan, amikor ezek a közösségek kimutathatóan a közösségnek, az ösz- szetartozásnak határozott tudatával, saját organikus egységgel is rendelkeztek, akkor világos, hogy ez az időszak általában a feudalizmus időszaka, legalábbis addig, amíg az árutermelés nem kezdi feszegetni, majd pedig a kapitalista országos piac nem kezdi széttörni a helyi ke­reteket. Nálunk a XIX. század közepéig is a legtöbb ember látóköre a falu vagy város hatá­ráig terjedt. Úgy véljük tehát, hogy a feudalizmus időszakában a község (a város) természe­tes egysége, kerete a helytörténeti tanulmány tárgyának, a kutatás térbeli körülhatárolásának, de egyre kevésbé az, ahogyan a XIX-XX. századhoz közeledünk. A kapitalizmus térhódítása után aligha marad zárt egység a falu, magát a helytörténetet is aligha lehet az új- és a leg­újabb korban pusztán a helyi közösségek keretei között tárgyalni. Ä földrajzilag-közigazgatá- silag körülhatárolt helyi közösség történetének komplex kutatása-feltárása mindenekelőtt az ipari forradalom előtti társadalmak állapotának, változásainak tükröződésére célszerű, az ipari forradalom lezajlása után, a hagyományos falu felbomlását követően, az egyes vidékeknek a kapitalizmus vérkeringésébe való szervezett bekapcsolódása után, amikor az emberi közös­ségek, szerves társadalmi kötelékek is más erővonalak mentén rendeződnek, mint a mozdu­latlanabb középkorban - a feudális világban -, a történeti valóság adekvát megközelítésére- is más, új jelenségek vizsgálata válik véleményünk szerint egyre alkalmasabbá, mint a korábbi korszakokban.10 5. Csak egyetlen konkrét példával érzékeltetnénk a fentiekben kifejtetteket: Alsógalla, Felsőgalla, Bánhida - a mai Tatabánya történeti előzmény-települései - a XIX. századig élték a maguk községéletét. Igazán szerves kapcsolat e települések egymásközötti életében a XIX. század végétől jelentkezik: a bánya megnyitásától, a kapitalista ipari vállalat megindulásától, majd fejlődésétől, terebélyesedésétől. 467

Next

/
Oldalképek
Tartalom