Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)
Szili Ferenc: Cukorrépa-termesztés a Mezőgazdasági Ipar Rt kaposvári cukorgyárának vonzáskörzetében (1914-1929). (Harmadik rész)
lett. A termelők egy része ugyan átvette a répamagot, de takarmány hiányában sokan azt inkább takarmányozásra használták fel. A szénhiány következtében a cukorgyárak csak korlátozott mértékig tudták feldolgozni a répát, az akadozó vasúti szállítások is lehetelenné tették a cukorrépa folyamatos átvételét. Az egyébként sem rentábilis cukorrépa termesztése egyre népszerűtlenebbé vált. Jóllehet a cukorgyárak - így a kaposvári cukorgyár is - több ízben kártalanították a termelőket, a bizalmatlanságot azonban ilyen körülmények között nem lehetett felszámolni. A Cukorgyárosok Országos Egyesülete 1920. január 21-én értekezletet hívott össze a Pénzügyminisztériumba, amelyre meghívták az Országos Cukorrépa- termelők Bizottságát és a MIR igazgatóságát is. Az értekezleten a cukoripar fellendítésének a lehetőségek tárgyalták, ahol többek között felvetették a háborús gazdálkodás teljes felszámolásának a szükségét. A Cukorgyárosok Országos Egyesülete mindenekelőtt azt kérte, hogy „az egész termelést - répa, szelet, melasz, cukor - tétessék szabaddá.”23 Nyilvánvalóan az volt a szándékuk, hogy a kormány által maximált árak helyébe, újból a cukorgyárak és a termelők egyezsége által létrejött árakat vezessék be. A cukorgyárak követelésében szerepelt még az Országos Szénbizottság azonnali feloszlatása és biztosíték arra vonatkozólag, hogy a kormány a jövőben a cukorgyárak szénigényeit kielégíti. A cukorrépa-termesztés hanyatlása és azzal összefüggően a cukoripar válsága, bonyolult és összetett gazdasági és politikai folyamatok következményeként jött létre. A szakemberek természetesen látták, hogy gyors és látványos megoldás e téren lehetetlen, éppen ezért a kölcsönös engedményekkel és kompromisszumokkal lehet csak a válságos helyzeten valamit enyhíteni. A kaposvári cukorgyár a szerb megszállás következtében 1919-21. között egyik leggazdagabb cukorrépa-termesztő körzetét Baranya megyét vesztette el. Ekkor a cukorgyárak majd kétszer annyi répát dolgoztak fel, mint a kaposvári gyár. Ezért az igazgatóság újabb engedményekre kényszerült, a már eddig is „liberálisan” kezelt cukorrépa-szerződések tekintetében. A répaátvevők - az eddigi gyakorlattól eltérően - olyan utasítást kaptak, hogy a le nem fejezett répát is át kell venniük a termélőlktől. Ezzel kapcsolatosan a MIR igazgatósága, lakonikus tömörséggel fogalmazta meg álláspontját, amely szerint „kivételes idők, kivételes intézkedéseket tesznek szükségessé.”24 A kérdés azonban az volt, hogy a cukorgyár meddig mehet el az engedmények terén? Kladnigg igazgató 1921. januárjában kétségbeesetten jelentette a központnak, hogy Dombóvár környékén a szerződtetések szinte lehetetlenek voltak. Vészeiéi Zsigmond nagykondái termelő - a pénz elértéktelenedése miatt — javasolta, hogy „a cukorgyár ne pénzt adjon a répáért, hanem cukrot”25 és pedig olyan mennyiségben, hogy a termelő a feldolgozásból járó haszonból is részesedjék. Mindez igen élénk visszhangra talált a termelőknél. A termelők egy része az engedmények ellenére sem tartotta meg kötelezettségeit, szándékosan késleltették a répa kiszedését, a répafeldolgozás befejeztével pedig a termést a szeszgyáraknak adták el, magasabb jövedelem reményében, tudva azt, hogy a cukorgyár nem járhat el velük szemben szigorúan, mivel szükségük van a répa termesztésére továbbra is. A répatermelési felügyelők egyre gyakrabban írták jelentéseikben, hogy a termelőik inkább szerződésen kívül termelnek. Jóllehet a cukorgyárak és a szeszgyárak közötti egyezmény értelmében répát csak a kampányok befejeztével és a rayonba tartozó cukorgyár beleegye
