Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)
Szili Ferenc: Cukorrépa-termesztés a Mezőgazdasági Ipar Rt kaposvári cukorgyárának vonzáskörzetében (1914-1929). (Harmadik rész)
désekben ugyan előírták, hogy a répamagot hogya'n kell elvetni, a répát megmunkálni, szállítani stb., de ezek ellenőrzése még a békeévekben is nehéz volt, a termelők általában megtalálták a kibúvókat, tetemes károkat okozva a cukorgyáraknak. A MIR béruradalom lehetőségei is korlátozottak voltak, mivel a gazdasági vasút építésének a munkálatai még nem fejeződtek be, így itt is komoly szállítási gondok mutatkoztak. Éppen ezért a béruradalom vezetősége az egyes kerületeket behálózó gazdasági vasútakát mielőbb össze kívánta kötni a kaposvári cukorgyárral. A MIR igazgatósága 1250000 korona költséggel 70 km gazdasági vasútat kívánt kiépíteni, mivel várható volt, hogy a háború elhúzódásával a béruradalomra hárul egyre inkább a cukorrépa-termesztés jelentős része. A vasútépítés mielőbbi elkezdését indokolta az is, hogy a háború következtében az igavonó állatok száma megcsappant, a béruradalom terményeinek, így a cukorrépának a a beszállítása is bizonytalanná vált. E munkálatok tervezetét már 1915-ben e1- készíttették Vógel József soproni mérnökkel, de csak 1917-ben az olcsó hadifogoly munkásokkal tudták a vasútat kiépíteni. Természetesen e vállalkozás korántsem jelentette azt, hogy a részvénytársaság a cukorrépa-termesztés teljes kockázatát a bérletre kívánta volna hárítani.6 Ezt a lehetőséget az igazgatóság még ideiglenesen sem kívánta elfogadni, csupán a részesedését akarták a kényszerhelyzetnek megfelelően 'növelni. Általánosságban azt az elvet vallották, hogy a cukorgyárnak munkásszerzéssel, kölcsönökkel, bérszántásokkal és egyéb kedvezményekkel kell a termelőket ösztönözni a cukorrépa intenzívebb termesztésére. Az 1915. évi tapasztalatok alapján a gyár vezetősége jelentős erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a következő évekre is biztosítsa a cukorrépa szükségletét. Természetesen - az adott helyzetbén - ennek egyedüli módja csak az egyezkedés és a cukorgyár részéről tett engedmények kiszélesítése lehetett. Azoknál a termelőknél, akik 1915-ben - indokolva, vagy indokolatlanul - kisebb területen termeltek répát, mint amelyre a szerződések alapján kötelezve voltak, arra törekedtek, hogy a következő évben annak a területnek legalább 60%-át pótolják, megfelelő premizálás ellenében. Kladnigg igazgató a szokatlan helyzethez rugalmasan alkalmazkodva azt az elvet Vallotta, hogy „rendkívüli időkben, rendkívüli eszközökkel kell dolgozni.”7 Mindenekelőtt a cukorrépa alapárát kívánta felemeltetni úgy, hogy magasabb árakat ajánlhassanak fel, mint a többi cukorgyárak. Ugyanakkor a répa- termelési felügyelők az igazgató személyes részvételével járták az uradalmakat mindent elkövetve annak érdekében, hogy csak minimális területi veszteség legyen. Főleg az évtizedes tapasztalatokkal rendelkező cukorrépa-termesztő bázisgazdaságok megnyerésére törekedtek. Bár a gyár vezetősége jelentős erőfeszítéseket tett a szerződések érdekében, átmeneti megoldásként mégis azt javasolta, hogy a béruradalom azon kerületeiben, amelyekben viszonylag kisebb területén, vagy egyáltalán nem termesztettek cukorrépát ott kell a cukorrépa-termesztést bővíteni. így többek között a Cseberki és a lapai kerületeket vették számba, ahol a homokos talaj és a rossz útviszonyok miatt az utóbbi években egyre kevesebb cukorrépát termesztettek. A hordozható gazdasági. vasutak - ideiglenes - kiépítésével, valamint a béruradalom öt gőzekéjének fokozottabb igény- bevételével é területeken könnyebben megoldhatták a répa termesztését, mint
