Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)
T. Mérey Klára: Dél-Dunántúl iparfejlődése a dualizmus idején
laegerszeg városok villamosvilágítási telepe, ill. „elektromos műve” 1901 és 1906 óta látta el e megyeszékhelyeket villamosenergiával. 1905-ben helyezték üzembe Dombóváron az ottani takarékpénztár villamosáramfejlesztő telepét, s ugyanez évben kezdett el dolgozni Mohács nagyközség központi villamosműve is. Dél-Dünántúlon 1906-ban az előállított villamosáram értéke 648 945 K volt, amely az országban előállított értéknek 3,5%-a, illetve a Dunántúlon előállított villamosáram értékének 29%-a volt. Ennél az aránynál jobb a területi elosztottság: a telephelyek számát tekintve Dunántúl 21 telepe közül 9 volt e négy megye területén. A terület villanyenergiával való ellátottsága tehát aránylag nem rossz, s ehhez még hozzá kell tennünk, hogy Pécsett pl. gázgyár is volt. A villanytelepek ekkor még egyen- és váltóáramúnk voltak. Háromvezetékes egyenáramú telep volt pl. a bonyhádi, a kaposvári és a nagykanizsai, váltóáramú telep volt viszont pl. a pécsi és a mohácsi. Ennek az iparágnak utóbb, a villamosenergia gépek hajtására történő fel- használásának terjedésével nő meg a jelentősége. Az „első fecske” azonban már területünkön is megjelent: az 1912. évi címtárban szerepel egy pécsi gyár, „Ohm” villamosfelszerelési cikkek gyára (tulajdonosa: Kóbor Aladár), amelyben 55 munkás 12 LE összteljesítményű gőzgéppel izzólámpa-foglalatokat, biztosítékokat, fali kapcsolókat és különböző egyéb kapcsolót állított elő. Ez az üzem 1914- ben már nem szerepel a hazai ipar beszerzési forrásai között, ami természetesen nem jelenti egyértelműen a megszűntét. Lehbt, hogy egyéb okok miatt maradt ki. Ezt igazolhatjuk pl. azzal, hogy a kaposvári Mayer-kocsigyár is csupán 1912- ben szerepelt a címtárban, 1914-ben már nem - viszont tudomásunk van folyamatos munkásságáról és termeléséről a további években is.50 A következő s területünkön igen fontos iparág: a kő-, a föld-, agyag- és üvegipar. 1876-ban 3 175 ipari keresőjének kb. egyharmada volt önálló válallko- zó, de az alkalmazottak nagy többségét a szakképzettség nélküli munkások (férfi, nő és gyermek) alkotta. Ezek többségét viszont az akkor ebbe az iparágba sorolt kőbányák munkásai adták. Dél-Dunántúl négy megyéjében iparral foglalkozóknak 8%-a tevékenykedett ekkor ebben az iparágban. 1910-ben az ipari keresők száma kétszeresére nőtt (5 183), de jelentősége mindamellett csökkent, az ipari keresők 6,1%-át alkották az ebben az iparágban tevékenykedők. Ez az iparág nagyon széles színskálájú. A kőfaragó, a fazekas- és kályhás ipar a kisiparhoz tartozott, de az ipará'g többi alágazata kifejezetten vállalati jellegű volt. Ide tartoznak a téglagyárak, az üveghuták, az agyagedény gyárak stb. A kályhaiparos által felhasznált csempéket is gyárakban készítették. A tűzálló tégla előállítása eredetileg a „népipar” körébe tartozott, utóbb kisipari jellegűvé vált, majd a gyáriparnak lett készítmé'nye. 1906-ban ennek az iparágnák adatait nem dolgozták fel, és így csak az 1910. évi felmérés adatai állnak rendelkezésünkre. Baranyában 16 gyár tartozott ehhez az iparághoz 1543 munkással, Somogybán 20 gyár 482, Tolna megyében 10 gyár 211 és Zala megyében 30 gyár 962 munkással dolgozott. Dél-Dunántúlon tdhát a telep számát tekintve ez az iparág vezet, de a munkások számát és arányát nézve is messze az első helyen áll. (26,1%.) Az 1914. évi címtár adatait tanulmányozva a Dél-Dunántúlon 1910-ben kimutatott 72 gyárüzem közül csupán 48 gyárüzem nevét találjuk, de a munkások száma a statisztikailag kimutatott 3 198 helyett 5 287-5 842, s az üzemek283
