Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)
T. Mérey Klára: Dél-Dunántúl iparfejlődése a dualizmus idején
önálló vállalkozók száma 3 619-cel szaporodott, viszont a munkások száma több mint 16 ezerrel csökkent. A jelentés ezt a korlátlan iparszabadság „káros következményeként” említi, hiszen a céheket eltörlő törvény éppen e két időpont közé esett. Az 1881. évi népszámláláskor a pécsi kamara területén 23 532 önálló iparost írtak össze, az 1881. évi adókimutatás viszont az I. és III. kereseti osztályban mindössze 14 348 önálló iparost vett fel. 9 184 volt tehát azoknak a száma, akik a népszámláláskor iparosnak vallották magukat - mert valóban váltottak iparhatósági igazolványt -, de minthogy az iparból megélni nem tudtak, azzal csak mellékesen foglalkoztak, s elsősorban napszámos munkával tartották fe'nt magukat. Az adófizetésnél tehát nem mint iparosokat, hanem - fő foglalkozásuk szerint - mint napszámosokat vették fel őket. A kamarai jelentés ezt a réteget „iparos proletárnak” nevezi, amelynek tagjai „leginkább faluhelyen tengődtek, de újabban már a városok felé is tartanak. A mezei munka idejében napszámba járnak, s télen, midőn a munka szünetel, ipart űznek.”18 Feltételezhető tehát, hogy az a nagyszámú ipari lakosság, amely a soproni iparkamarai jelentésből kiszámítható, nem állandó jelleggel foglalkozott iparral. Ez magyarázza meg azt is, hogy miért számolnak be a helyi újságok esetenként egészen tragikus hangon a sok szegény iparosról, akiket tönkretett a gráci és a bécsi áru, vagy pedig a morvaországi és a sziléziai vászon, amely most már gyorsan és akadálytalanul érkezik vasutakon erre az eddig eldugottnak számított területre is. Így .ment tönkre Dél-Dunántúlon az a takácsipar, amelynek 1882-ben még i 472 mesterét jegyezték fel Baranya, Somogy és Tolna megyében.19 1890 és 1900 között a fonó-szövőipar Baranya megyében 21, Pécsett 17,2, Somogy megyében 53, Tolna megyében 46,2, Zala megyébe'n 35,1%-kal csökkent,40 s ez a csökkenés elsősorban a takácsipar tragikus gyorsaságú tökremene- telét jelzi. Az ipar átalakulása A századifordulón Dél-Dunántúl négy megyéjében is, akárcsak Dunántúlon és az ország területén, változás figyelhető meg az ipar fejlődésében. A népességen belül, a lakosság foglalkozási struktúrájában ez a változás számbelileg először 1900 és 1910 között mutatható ki. Az ipari keresők aránya területünkön a népesség egészéhez viszonyítottan felfelé ível, bár Dunántúl és az ország fejlődéséhez képest kevésbé meredeken, egyre jobban ^lemaradva” attól. Az 1880-as években még nagy fejlődést mutat a faipar (elsősorban Barcson,41 de Zala megyében is jelentős telepei voltak), és mindazok az iparágak, amelyek ekkor - elsősorban külföldi tőkével - nagyobb üzemekkel gyarapodtak. Megsokasodtak a bel- és külföldi tőkével létrehozott részvénytársaságok, amelyek zömmel a mezőgazdasági ipar nagyobb üzemeinek megalapításában játszottak szerepet. (Cukorgyárak, gőzmalmok, sörgyárak stb.)42 Az átalakulás lényegére és mértékére a gazdasági és főleg a társadalmi életre gyakorolt hatására a terület és az ország közgazdászai már korán felfigyeltek. Kamarai jelentések és a statisztikai feldolgozások szempontjai a kis- és a gyáripar birkózását teszik megvizsgálhatóvá a századfordulón, s ez a probléma már nemcsak egy európai jelenség részeként értékelhető hazánkban, hanem a kisipar rohamos hanyatlása már az országos fejlődés egészébe is beleilleszthető. Dél-Dunántúlon - úgy tűnik - részint a gyári verseny, részint a népesség els2e277
