Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)

Laczkó András: Pályaképvázlat Roboz Istvánról

A lapban e jelzett dátumtól kezdve prózával és verssel gyakran szerepelt Kisfaludy Atala. A Somogybán is megjelent egyik erőteljes írása, a Migraine, amely jelentős sikert hozott neki a Fővárosi Lapokban. A Roboz által közölt lírai darabjai közül kiemelkedik a Kandalló tüzénél című.

Mennyi illat, mennyi álom Mennyi harmat a virágon;

Me'nnyi fény és mennyi csillag Azt sem tudom hol ragyognak Oda fenn-c a kék égen?

Vagy tán mind itt kebelemben?

Szívem hévül, dobog, szökdel,

Régi üdvvel, régi kedvvel. - Örül, rímel, zajg mint egykor

Oh múlt idő, óh gyermekkor . . . !'i8

Önmaga és mások számára is fontos dologra jött itt rá, a külső és a belső világ különbségére, illetve az idő nagy problémájára, a múlandóságra. Meg kell azonban azt is mondani, hogy ezeket nem tudta igazán elmélyíteni. Pedig meditativ verseiben több helyütt észrevehető, Hogy többre is képes lenne:

Mi az ember? Tenger cseppje,

Mit a szélvész felkapott,

Harmat, ha virág kelyhébe - Sár, ha porba hullott.

S hogy mi volt e percnyi létben,

Perc múltával egy neki:

Szél viharja, tenger árja - Elsodorja, elnyeli.39

(Mi az ember?)

Szemléletmódja és stílusa öröklődött Szalay Fruzinára. Benne a testetlen bánat poézisét értékelte Roboz. „Szalay Fruzina nem »mapszolja« magát az igaz, de sokszor maga-magának kínzója, mert ha bántja valami, ha véletlenül sebet hord (...), mélyebben viseli azt, mint az oczeán virágait... ott a hol a gyöngyök teremnek, lelke fenekén . . . íme a Kisfaludyak lantját tiszta hangjával örökölt tiszta költői vér. Árkádiában ringatták fs legszebb virágait - melyeket e nemzetnek koszorúba köt - az Olympról szedi.” Így méltatta Roboz Szalay Versek című (1899) kötetének megjelénóse előtt lírikusai tehetségét. Az arányérzék hiánya már-már hihetetlen futamokat hozott' tolla alól. Kezdve azzal, hogy egyetlen versének (Hinta) tulajdonítja Fruzina sikerét, s folytatva, hogy „ő Petőfiként halommal szedi a babért” (!?), megkockáztatván, hogy nincs olyan műfordító az országban, aki mérkőzhetnék vele (legfeljebb Szász Károly), sőt, a fiatal írónő nemcsak gazdagon volt megáldva teremtő erővel, de könyvtárakat olvasott át (!), s az egész világirodalmat isimeri, a régi időktől a XIX. század végéig!

„Egy tüneményes tehetség, ki ha fővárosi írókörökben él s egyedül hivatásának, az irodalomnak, ma már neve túlhangzik az ország határán s ott áll a legkitűnőbbek közt, kiknek nevét viszi a hír országról országra (. . .) Azt hisszük,

248