Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)
Kanyar József: Népiskola és középfokú oktatás Dunántúlon - különös tekintettel Somogyra (1849-1867)
művelődéstörténeti adatokat tartalmaznak a számunkra és ismételten bizonyítják - korábbi kutatásainkkal összhangban - Dél-Dunántúl hátrányosabb helyzetét (10,48%) Észak-Duná'ntúllal szemben (89,50%) a régióban. A műveknek csaknem a fele Győrben (24,65% és Soproniban (22,54%) jelent meg. Az 1838-as esztendőben újabb négy dunántúli város nyomdája kezdte küldeni jelentését, s ebben az esztendőiben Dunántúl összes nyomdái már 101 művet nyomtattak ki - abszolút számban is a legtöbbet - a vizsgált időszakban. Ettől kezdve rohamosan csökkentek a nyomtatott művek számai. A táblázat arról is tanúskodik, hogy 1827,/28-ban 75, 1828/29-ben pedig 58 mű hagyta el a nyomdák sajtóit. Ezalatt - a csaknem 3 évtized alatt - jelent meg Győrben a Magyarországi Kalendárium (1829) és Senyafai Balogh János két eredeti regéje (1827/28); Komáromban Taliga István: Útmutatás a számtudomány tanítására (1827/28); Veszprémben Papp Ignác: Eredeti Holmija (1827) és Franz György: Rövid chémiai értekezése (1828); Sopronban Kiss János kiadásában a Lutheri kis katekizmus (1827) és Széchenyi István: Jobbágyaihoz.. . c. mu'nkája (1830); Fehérváron Vörösmarty: A bujdosók (1829) és a Csongor és Tünde (1830) c. művei; Pápán Tarczy Lajos: Természettana, Edvi Illés Pál: Keresztyének ábécéje és Bocsor István latin és francia nyelvtana (1838/39-ben). Ugyancsak Győrben nyomták a Hazánk 1-13 számát 1846/47-be’n, Pécsett pedig a Szigetvári Casino és a Nemzeti Pécsi Casino Egyesület évkönyveit (1838/39), valamint a Selyem- tenyésztés -rövid útmutatóját és a Mohács véres mezején és a Historia brevis Capituli Quinqueecclesiae c. helytörténeti munkákat (1838/39-ben), valamint a Dalszínész Társaság Emlékkönyvét (1846/47-ben). * * * A polgári közigazgatás vezetői Dunántúlon - a győri tankerületi főigazgatóságon keresztül — már 1849. március 26-án - részletes jelentéseket kérettek be a tanodák állapotáról, a tanulók és a tanítók iskolai tevékenységéről. Az iskolaigazgatók a -tanulók, a tánítók és a tanárok erkölcsi és politikai magatartásáról - rendszerint - pozitív képet igyekeztek festeni. Jellemző és szinte általánosítható volt Nagy Pál ferencesrendi áldozárnak, a mohácsi kis-gimnázium igazgatójának a jelentése tanárairól: „Politikába nem avatkoztak, sőt mindig oly viseletét mutattak a tanárok, miszerint azt lehetett róluk ítélni, hogy az uralkodóház és a kormány iránt tisztelettel viseltettek légyen” — igaz, nyomban hozzátette: „ ... ámbár azt, ki belsőképpen mit érez, a határozott emberi ész el nem érheti, s meg sem tudhatja. ”8 A rendelkezés értelmében a győri tanulmányi kerület főigazgatójához, akihez Dél-Dunántúl iskolái is tartoztak, sűrűn futottak be a népiskolákról, a közép- és a főiskolák működéséről a jelentések 1849 tavaszán. Dunántúl nagyobb városaiban és a mezővárosokban jóformán csak az elemi iskolák működtek, a 'nagyobb fő- és középtanodai épületekben ugyan elkezdődött a tanítás, pár hét múltán azonban katonai beszállásolásokra került a sor, kórházak és foglyok elhelyezésére vették igénybe épületeiket. Ahogy írták a jelentések: „ ... a haza borús körülményei”, „a honunkat dúló harci viszonyok között el kellett az ifjúság tanítását halasztáni”.9 Révkomárom is elkezdte a tanévet, később azonban „tettleg ostrom alá kerülvén” félbe kellett az oktatást szakítani.10 A szombathelyi líceumi 180
