Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)

Illyés Katalin: Földvári Antal somogyi emlékei - Naplórészletek az 1805-1822 közötti esztendőkről

tára hajtott el látván magát Szolnokon borral - egy három ittzés kulacsot meg töltetvén meg bért a’ felesége, hogy árva ganét szednénk, még világossal tüzet gyújtott, és kását lébentsel főzött, a’mifoől bennünket is meg kínált. És ugyan tsak jól esett, miután Pestől fogva főtt ételt nem láttu'nk. Vatsora után azzal múlattak bennünket, hogy ez az a’ híres puszta, hol Zöld Martzit fel akasztották, és még a mai napig is sok szegény legény meg fordul itt. Hanem ébren aludjunk, nem szeretnék, ha hír nélkül maradnánk. Mi ketten egy tsep- pet se aludtunk részint mert féltünk, mikor kivált láttuk, hogy fegyverkezik, a’ vas velláját mellé fekteti, Is nagy fen szóval ezeket mondja: No jöhetsz, már készen várlak; ha az Apám jön is, belé szúrom!! Részint mert szabad ég alatt soha se háltunk, de meg fáztunk is - el fogyván éjfél felé tüzelő ganénk -, reggelre pedig hó fehérré vált az egész puszta; oly rettenetes nagy dér lett.

Estvére Madarasra értünk. Be hajtott udvarára ’s le szálván a’ nyeregből, Így szólt: No, Er’sók! Kedves Feleségem! még egyszer haza vezérlett a’ jó Isten, io napja, amióta hazulról el mentünk, hanem egy tsepp jó Ízűt sem ettem azóta; készitts egy kis jó vatsorát, majd Están sógort is meg hivom. El beszélgettünk egy darabot az estvéből, és úgy lön, a’mint tnondá. Er’sók ölt, vágott, a’mi elibe akadt. Mi pedig azo:n este még meg fogadtuk Están - István - Bátsit, a’ki Debreczenbe kenyeret volt viendő a’ piatzra, és Novemb. 3kán szinte 5 jó lovon estvére le tett bennünket Dabreczenben.

173