Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Szili Ferenc: Cukorrépa-termesztés a MIR kaposvári cukorgyárának a vonzáskörzetében (1904-1914). 2. közlemény
A cukorgyár az évenkint felvásárolt répáért az összesített táblázatból láthatóan rendkívül nagy összegeket fizetett ki a termelőknek, különösen az 1910-es évek elején, a cukoripar prosperitásának időszakában. A bruttó jövedelem pedig tartalmazta mindazokat a pénzügyi juttatásokat is, amelyekben a termelők részesültek az egyezség alapján. Ilyen pénzügyi juttatás volt a cukorár-felülfizetés, i cukorár-felülfizetés megváltása, a termelési nehézségek ellensúlyozását szolgáló egyéb kedvezmények, amelyek a cukorrépa alapárát lényegesen megemelték és a cukorrépa rentábilisabb termesztéséhez feltétlenül hozzájárultak. Mindezeket a cukorgyár azonban érdekeinek figyelembevételével adta, mivel a cukoripar konjunktúráit és dekonjunktúráit is tekintetbe kellett vennie. A konjunktúra idején a termelt cukorrépa értéke és a bruttó jövedelem közötti különbség mindig növekedett, a dekonjunktúrával párhuzamosan pedig csökkent. A cukoripar fellendülő szakaszában a termelők tehát mindig több kedvezményben részesültek, mivel a cukorgyár ösztönözni kívánta őket a cukorrépa-termesztés fokozatos növelésére. A répaelőleg kérdését is megvizsgáltuk, mégpedig abból a szempontból, hogy a nagytermelők a termelt cukorrépa értékének hány százalékát vették fel szept. i. előtt. Az előleg is függvénye volt annak, hogy a cukorgyár milyen pénzügyi évet zárt le előzőleg, illetőleg milyenre számíthatott. A gyár általában a répa értékének 15-20%-át fizette, de a kedvezőtlenebb években azt azonban a minimálisra redukálta. A tőkeszegényebb nagybirtok-üzemek közül nem egy szeptember i-re a répa értékének 70-80%-át is felvette, mivel a tavaszi és a nyári napszámos munkákat csak abból tudta kifizetni. A gyár a termelőkről természetesen megbízható információkat szerzett, ha az el volt adósodva, az esetben csak a minimális előleget kaphatta meg. A központi igazgatóság több ízben is felhívta az igazgató figyelmét arra, hogy a magas kamatlábak miatt — amelyeket a gyár a banknak fizetett - „kívánatos volna, hogy a répaelőlegeknél, illetve a beszállított répára teljesítendő részfizetéseknél a szerződésekben elvállalt kötelezettségeinket - ha csak lehetséges - túl ne lépje”.81 A cukorgyár ugyanis a termelőnek adott előleg után csak 4% kamatot kért, a bankból felvett pénzösszeg után pedig 7 1/2%-ot fizetett. így már érthető az igazgatóságnak az a törekvése, hogy az előlegeket csökkentve csak ott adott nagyobb összeget, ahol a gyár érdeke azt megkívánta. A melléktermékek, a bérszántás és a kölcsönök rovatában feltüntetett adatok tükrözik azt a bonyolult kapcsolatrendszert, amely részletesebb elemzést igényel. A cukorgyár a melléktermékeit: a friss szeletet, a szárított szeletet, a szörplevet és a mésziszapot elsősorban a termelőknek biztosította, mégpedig kedvezményes áron. A rovaton belül sajnos nem tudtuk különválasztani a mellék- termékek értékét, de azt megállapítottuk, hogy a korszerűbb nagybirtok-üzemek több tízezer forintos vételekkel szerepeltek. A kölcsönökkel együtt a tőkének olyan körforgása jött létre, amely a mezőgazdaságnak és az iparnak a fejlődését egyaránt elősegítette. A cukorrépa-szerződések megkötésének másik biztosítéka a cukorgyár által folyósított kölcsönök voltak. Általában a nagybérlők kértek leggyakrabban kölcsönt, mivel a bérleti szerződések megújításánál jelentős tőkére volt szükségük. Klein Sándor Zsitfa-pusztai bérlőnek 1913-ban, amikor 6000 magyar hold bérletét 20 esztendőre meghosszabbította, ismételten 15 000 koronát kellett fizetnie. Mivel gőzekét is kívánt vásárolni, a cukorgyártól 60 000 korona kölcsönt 328
