Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Laczkó András: Rippl-Rónai irodalmi kapcsolatai (különös tekintettel a somogyi sajtóra) 2. közlemény
Hatokra napsütötte tájék, borulás és fény szakadatlanul változnak rajta.”100 Joggal írhatta a kiállított pasztellképről Kosztolányi, hogy aki nem látta még személyesen a költőt, csak verseit olvasta - fölismeri. A kép megerősítette kapcsolatuk kölcsönösségét. Babits nagyon tisztelte a Nyugat írói által legnagyobbnak ítélt piktor művészetét. Rippl-Rónai ugyancsak becsülte a poétának művészetekre és művekre vonatkozó fogékonyságát. Tárgyi bizonyítéka ennek az a levél, amelyet Gál István tett közzé a Babits- hagyatékból. Ebben a festő az akkori képzőművészek új egyesületének találkozójára invitálta: „A Képzőművészek Üj Társasága nevében abból az alkalomból, hogy a Társulat most mutatkozott be együttes kiállításon e hó 12-én, hétfőn este 8 órakor a ,Royal-Gundel’ fehér termében barátságos vacsorát rendez, melyre van szerencsém tisztelettel meghívni. Rippl-Rónai József.”101 A festő halála után a KÚT kérte fel Babitsot, hogy az egyesülés által szervezendő emlékünnepélyre verset írjon. Ennek eleget téve készült el A festő halála című elégia. A társaságtól kapott válaszlevélben arról biztosították a poétát, hogy költeményében a megemlékezés irodalmi jelentőséget is kapott. A budapsti ünnepség után egy hónappal felmerült a terv, hogy hasonlót Kaposváron is rendezzenek. Az Üj Somogy híradása szerint: „A Képzőművészek Űj Társasága még e hó folyamán, valószínűleg január 29-én, vasárnap délelőtt 11 órakor egy művészi matiné keretében újítja fel a Mester emlékezetét (...) műsorának bevezető beszédét maga Vétek polgármester fogja tartani, s rajta kívül Kernstock Károly országos hírű festőművész, élő festőink egyik vezéregyénisége, továbbá dr. Rózsa Miklós művészeti szakíró, a KÚT igazgatója fognak fáklyát gyújtani a Mester halhatatlan emléke előtt. Babits Mihály költőnek a mester haláláról írott remek, hatásos költeményét Lehotay Árpád színművész, a Nemzeti Színház tagja fogja elszavalni.”102 Művészetük itt is találkozott. Ütjaikat az „addig nem volt” keresése kapcsolta össze: tudtuk, láttuk, hogy hajnal ez, s egy új világ született. Üj világ, magyar és méla, s mégis csupa chic s finom, mely mint kövér somogyi kertből egy kecses, halk liliom, szakadt ki bozót szemöldököd és paraszt pillád megül... (A festő halála) * * * Schöpflin Aladár képéről a megvesztegethetetlen kritikus néz ránk. Szemében nyíltság és fürkésző tekintet. Ez telitalálat a festőtől. Akkor válik ez igazán világossá, ha Kosztolányi jellemzésének ismeretében pillantunk a portréra. Eszerint Schöpflin föltétlenül hitt a leírt igében, következetesen és biztos ösztönnel dolgozott érte, nagy tudását nem fitogtatta, de írásainak soraiban érződött, mindig észrevette a jót és tett érte, megvetette a könnyű sikert, tiszta művészetet hirdetett, s tudott deres halántékkal a megújuló irodalom mellé állani, akkor, amikor a „hivatalos” világ ellene sorakozott, kimondta mindig az igazságot, de sohasem személyeskedett. Ellentétekből szövődő egyéniségének Kosztolányitól említett103 vonásai kaptak formát Rippl-Rónai róla festett arcképén. Schöpflinnel legtöbbször a Centrál kávéház első nagy ablakánál találkozott, sokszor ült ott a szálegyenes tartású, sovány arcú ember. Magától távol tartva ol-
