Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Stier Miklós - Szász Zoltán: Új- és legújabbkori helytörténetírásunk módszertani kérdéseihez
egészségügyre tartalmaznak fontos adatokat. Ezen túlmenően a főszolgabírói, polgármesteri iratokat, s elsősorban a területileg illetékes cégbíróságok iratait kell számbavenni. Minden céget be kellett a bíróságon jelenteni és a legfontosabb változásdkat is közölni kellett. Így a cégbíróság irattárában is mintegy végigkísérhető egy-egy vállalkozás története. Tudni kell azonban, hogy a cégbírósági iratok kutatásához a megfelelő főhatóság engedélye szükséges. A bánya- kapitányságok, iratai értelemszerűen a szén-, érc- és olajbányászatra vo'natkoz- nak. A feudális időszakban két bányakapitányság volt (az ún. felsőmagyarországi) Szomolnok és Selmecbánya székhellyel, illetékességük határa nagyjából a Garatn és a Tisza vízgyűjtője közötti vízválasztón húzódott. A dualizmus korában 6 bányakapitányság (budapesti, besztercebányai, nagybányai, oravicai, sze- pesiglói, zalatnai) működött. A budapestinek volt alárendelve a miskolci és a pécsi bányabiztosság. Irataikból a feltárások megindultára, az engedélyezés kérdéseire, a bányaberendezések állapotára gyűjthetünk adatokat. A Honvédelmi Minisztérium irataiból a két világháború alatt hadiüzemmé nyilvánított vállalatokra (másrészt a katonai megrendelések értékére, összetételére stb.) vonatkozó anyagokat lehet összegyűjteni. A Tanácsköztársaság időszakából fennmaradt források hiányosságai miatt az üzemtörté'nészek az államosított vállalatok ellenőrzését gyakorló Pénzintézeti Központ iratait és a korszak sajtójának gondos feldolgozását ajánlják kisegítő megoldásként. A Pénzintézeti Központ feladata volt 1948-ban is a tőkés vállalatok felszámolása, a pénzügyek állami igazgatásba vételének irányítása. A felszabadulás utáni időszak üzemtörténetének értékes forrása az egyes üzemi bizottságok iratanyaga. Az üzemi bizottságok a háborús károk kijavításában a termelés megindításában, s nem kis részbén a termelés társadalmi ellenőrzése korai formáinak kialakításában fontos szerepet játszottak. A jelenkori üzemtörténet széles körű forrásfeltárással, az üzemi igazgatósági iratok, a párt- és szakszervezeti bizottságok anyagának a vizsgálatába való bevonásával művelhető. Kisegítő forrásként nemcsak felhasználható, hanem feltétlenül felhasználandó a forráskritikával tévedéseitől lehetőleg megtisztított személyes visszaemlékezés (esetenként írásos visszaemlékezések is fennmaradtak). A kritikus szemmel vizsgálódó kutató hajlamos arra, hogy a rendszerint hibáktól hemzsegő visszaemlékezéseket - mint forrást - lebecsülje, holott a baj gyökere gyakran nem az emlékezőben, hanem a kérdező félben keresendő. Gondosan előkészített, az emberi emlékezet sajátosságaival, a régi emlékek többszöri utólagos átrendezésével is számotvető, egyazon problémát többször, többféléi megközelítő kérdésekkel érdembeli információkhoz juthatunk. Alapvető követelmény azonban minden ún. interjú esetében az, hogy a kérdezett számára is tudatosodjék: mi célból tartunk igényt válaszaira, valamint az is, hogy ugyanazon személyekkel az üzemi élet más-más problémáiról több ízben is elbeszélgessünk, s ezzel a hangulati elemek túlburjánzását kiszűrjük, vagy a kérdezettben korábbi alkalommal folytatott beszélgetés után elindított újabb visszaemlékezés sorok eredményeiből is képet kapjunk. A történész által végezhető üzemi felmérések köre viszonylag szűk, a hagyományos történetírói eszközök visszaemlékezések gyűjtésén túlmenő komolyabb vizsgálata (mai tudatállapot, családstruktúra, életformaelemzés) nem alkalmasak, s csak társtudományok (szociológia) bevonásával bővíthető a vizsgált kérdések köre. (Kissé más a helyzet, ha a kutatócsoport, pl. KISZ-tábör áll neki a gyűjtésnek. Ilyen esetben tömeges adatgyűjtés 19
