Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Kanyar József: A dél-balatoni fürdőkultúra kialakulásának történeti korszakai
szén végrehajtásuk esetében a mai fürdőhelyek sohasem alakulhattak volna ki, s mindenütt csak sekély mocsaras és posványos vízterületek maradtak volna hátra a lecsapolás után. Ha az értékesebb reformkori közvélemény figyelme rá is terelődött a Balatonra, ezek az évtizedek azonban még mindig az elhagyatottság esztendei voltak. Az 1830-ban itt járt világhírű angol utazó: John Paget 1836-ban, Hungary and Transsylvania c. könyvében még ezt írta: „A szép tó teljesen kihasználatlan a kereskedelem és a szórakozás számára. Egyetlen vitorlás kereskedőbárkát sem látni rajta.” Tíz év múlva a német Elsner is hasonlót ír: „ . .. kihalt a Balaton” (Ungarn durchreist, beurteilt und beschrieben, Leipzig 1840.) Két évvel később Kohl is leírta: ,,A Balaton halott” (Hundert Tage Aufreisen in den österreichischen Staaten, Leipzig 1842.) Fényes Elek is ezt írta lénygében i842Jben: „Mióta a Festetics vitorlása megszűnt, nincs rendszeres közlekedés a Balatonon.” (Magyarország statisztikája). Gazdasági tervei között a Tó nagy szerencséjére ekkor írta Széchenyi István: A balatoni gőzhajózás c. röpiratában 132 évvel ezelőtt, amelyben az első gőzhajót varázslatos ,,bűbájvesszőnek” nevezte, s olyan „életszikrának”, amely „az álomban szendergő vidéket egy szebb jövendő tavaszkorába hajózza be a vidor elevenséggel”. Ez a „tavaszkor” a „december est” sötétjében hullámzó tavat és vidékét „májusi reg”-re vezeti, mint mondotta, „ . . . egyetlen egy gőzösnek megjelenése is a Balatonon olyan fordulatot tenne a gyönyörű víztükör mostani szunnyadó létén, annyira nevelné az egész vidék életerejét és oly hosszú láncolatát következtetné a legszebb és előre ki sem számítható kifejléseknek”, amelyeknek a reformkor fantáziája sem tudná nyomát követni. Majd a modern értelemben vett fürdőkultúra lényegét fogalmazta meg, a Tó gyógyító erejére is utalva: „A munkafáradt ember, ha a Balaton víztükrét meglátja, új életkedvet érez ereiben csörgedezni.” Kétségtelen, hogy Széchenyi maga is a szállítási lehetőségeket látta - elsőrenden - a balatoni gőzhajózásban, amely megkönnyítette volna részint a Dunántúl és Pest kapcsolatát, részint pedig a Pestről a tenger felé vezető út egy hosszú szakaszán gyorsította volna meg általa a szállítást. Sajnálatos, hogy a feudális kor anarchiájában a Széchenyi tervnek a rokon Festetics család volt a legelszántabb ellensége, az a család, amely a XVIII. században még Georgikont alapított, Helikont szervezett és hajóarzenált épített (Ghristoph gálya 1753, Phoenix 1797), a reformkorban pedig már reakcióba húzódva szemlélte és támadta a nagy rokon terveit, miután a szállítás a korábbi évtizedekben az ő vitorlás gályáinak volt a monopóliuma. A balatoni falvak lakói pedig - e történeti korszakban, még a polgári korszakban is - jórészt „csak!’ éltek a Balatonból, halászták halait, házaikat és pincéiket borították nádasaiból, vermeket töltöttek meg hűsítő jegéből, azonban alig fürödtek benne. Igen taJálóak - idevonatkozóan - Jankó Jánosnak, a balatoni halászról: 1902-ben írt sorai: „ . .. szereti a halat, a halászatot, de nem a vizet. Nem fél tőle, csak tespectálja. Víz mellett született és nőtt fel, uralkodott rajta, de azért 10 halász közül kilenc nem tud úszni. A nyári forróságban élvezi a tükrét, gyönyörködik benne, de fürödni nem kívánkozik és 10 halász közül kilenc sohasem is fürdött benne.” Mindezekért az elmaradt állapotokért — természetszerűleg - azok a tényezők is felelősek voltak, és az a szemlélet is felelőssé tehető, amely a fürdés Ml
