Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)

Andrássy Antal: Egy köznemesi család Somogyban a reformkorban (Noszlopy Gáspár ifjúkora)

előadásaival egy-egy idevetődött színésztrupp is. A kaposváriak általában min­dig pártfogásukba vették a vándorszínészeket. A század harmincas éveiben Kaposvár egy nagy faluhoz hasonlított. 4-5 utcáját hézagosán beépítették ugyan, de a házak között mindenütt hatalmas ud­varok voltak. A városka életében az érdekességet még a főtéren álló gimnázium, annak professzori kara, a fiatal lányok szemében pedig az idősebb, a felsős diákok je­lentették. A lakosság a fölösleges szobáit bérbeadta és rendszeresen diákokat fo­gadtak kosztra és kvártélyra.88 A gimnázium épülete, a mai Kossuth térre benyúló földszintes trapézala­kú épület volt. Nyugat felől a téren zöldségpiac, kelet felől pedig egy köz vá­lasztotta el a hercegi uradalmi épületektől, amelyek a megyeházig tartottak. Az iskola melletti kis közön lehetett átjárni az akkori Gilicze (ma Tanácsház) ut­cába, ahol az épület déli frontja terült el a Fő utcai (ma Május 1.) front hosz- szában.89 (Az akkori gimnázium, a mai Élelmiszeripari Szakközépiskola helyén volt.) Az iskola akkori külső képe azonban rendkívül siralmas állapotban volt. Noszlopy Gáspár beiratása előtti hetekből, 1834. augusztus 29-ről maradt fenn állapotáról egy jelentés. A háromtagú bizottság szerint az „épületet igen rossz állapotban találták.” Az ablaktáblák elrohadtak, az üvegek kitörtek. A bizott­ság javaslatot tett egy hatodik tanterem és a könyvtárszoba kialakítására, mivel az utóbbi a padlásszobában nem felelt meg rendeltetésének. Az iskola udvarán elposványosodott kút kitisztítására is intézkedtek. A források alapján tudjuk, hogy a düledező iskolatorony felépítésére csak két év múlva került sor.9ü Noszlopy Gáspárt 1834 őszén édesapja, Bándics Péter kaposvári lakos­nál szállásolta el, ahol együtt lakott osztálytársával, a pusztakovácsi Tollasics Rudolffal.91 Tollasics idősebb volt és az osztály leggyengébb tanulója, nem lehe­tett valami jó hatással Gáspárra. A következő tanévben ezért már Kelemen Tamásóknál, a mezőváros rendőrbiztosánál lakott, „étkezés és szállás tekinteté­ben.”92 Kelemen Tamás háza a (12 évvel későbbi) városi adókönyv szerint a 226. helyrajzi szám alatt volt a városban.93 A kaposvári hatosztályú gimnáziumban Horváth Elek 1835 júniusi halá­la után a szellemi pezsgés rövid ideig megtorpant. Az új igazgató Fatér Mihály lett, aki korábban már tanított a gimnáziumban. Fatér 1850-ig állt az iskola élén. 1834-35-ben a negyedik, vagy grammatikai osztály tanára Michel József, tantárgya pedig a magyar-német nyelv volt.94 Noszlopy Gáspárt a felvételi nap­ló alapján az osztályba 14. tanulóként vették fel.95 Itt tévesen 13 évesként jelöl­ték meg a korát. Bár Gáspár ekkor már elmúlt 14 éves, de a 22 főnyi osztályban még a legfiatalabbak közé tartozott. A legidősebb tanulók a 19 éves Leskoscheg József és a 17 éves Hafner Lukács stájer születésűek voltak.96 Az osztály, ha nem is közelítette meg a csurgói iskola plebejus összetételét, jelentős számban kézmű­ves és „alacsony” (jobbágy) származású tanulót is találunk soraiban.97 Az osz­tályban a földbirtokos nemesek gyermekei 9, a kézművesek gyermekei 8, a nem nemes honoratior 3, és ismeretlen foglalkozású 2 fő volt. A vidéki tanulók száma a 22 főből pedig 14 tanuló volt. A kistermetű, örökké vidám és minden diákcsínyre kapható Gáspárról az első kaposvári iskolaévből nincsen különösebb adatunk. Valószínű, hogy az osztályközösségbe való beilleszkedéssel telt el az év. 1835 március-május kö­128

Next

/
Oldalképek
Tartalom