Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Andrássy Antal: Egy köznemesi család Somogyban a reformkorban (Noszlopy Gáspár ifjúkora)
gosan nagy szerepet tulajdonított a latin nyelvnek. A magyar nyelv elhanyagolásáért még a Helytartótanács is (!) megrótta, mivel az anyanyelvtanítást azzal intézték el, hogy a tanulók „mind született magyarok.”77 Valószínűleg Noszlopy Antalnak az sem tetszett, hogy az iskola a kálvinizmus levegőjét sugározta és nem az életre készítette fel tanítványait. A reformkorban a magyar nyelv hivatalossá tételéért harcoló köznemesség előtt a latin nyelv már bizonyos fokig a korszerűtlenséget j elentette. A kaposvári gimnázium 1806 óta, a nyilvánossági jogot 1812-ben megkapva először négy, majd 1817 novemberétől két humán osztállyal bővülve, hat osztályos iskola lett. Az iskolafenntartó megye és a mezőváros a harmincas években jelentős figyelmet szentek a tanítás korszerűsítésének. A gimnázium akkori igazgatója a nagyműveltségű Horváth József Elek (1784-1836) volt, aki 1827- től 1835 júniusáig, haláláig kormányozta az iskolát. Horváth, Berzsenyi Dániel írc barátai közé tartozott és így Noszlopy Antal előtt is ismerős volt. Irodalmi tevékenységéért Horváth Eleket az Akadémia, levelező tagjának választotta.78 Az ő igazgatósága alatt 1833 októberében „a tanuló ifjúság, hogy a nemzeti nyelvcsinosodásban” előre jusson, egy „tudományos társaságot állíta keblében.” A diáktársaság tagjainak magyar nyelvű fordításokat és előadásokat tűzött ki feladatul.79 Korábban az iskolában végezte 1828-ban a hatodik osztályt a legidősebb Noszlopy-fiú, Antal is.80 A távolság is rövidebb volt, és Vrácsikból az eléggé nyugtalan Gáspár ellenőrzésére is több lett a lehetőség. Azonban a legfontosabb, a magyar nyelv szeretete és ápolása vezérelte az idősebb Noszlopy Antalt, fia átíratásakor. A családból, az ifjabb Antal a harmincas évek elején irodalmi almanac- hokban, folyókátokban jelentette meg írásait, 1832-ben Madarász József „Nefelejts” című almanachja közölte elsőként írásait.81 1836-ban pedig Frankenburg Adolf Somogyról írt útiélményeivel vitatkozott a Regélőben.82 Az apai döntést látszik igazolni később Gáspár egyik minősítése is, amikor a neve mellett megjegyezték, hogy sikeres „hazai nyelvű beszédeket, szónoklatokat tartott.”83 Kaposvár a XIX- század harmincas éveiben a „Közhasznú Esmeretek Tára” szerint: „... mezőváros Somogy vármegyében, ahol ez gyűléseit s törvénykezését tartja szép épületében: több csinos házakkal s egy gymnasiummal dísze- sedik. . . . Lakosainak száma 3080, kik jobbadán földműveléssel s különösen dohánytermesztéssel foglalatoskodnak.”84 Kaposvár mesteremberei és kereskedői az évente háromszor tartott (- január 10., március 25. és november i- -) vásárok mellett, áruikat Pécsett, Szigetváron és Keszthelyen és nem utolsó sorban Kanizsán értékesítették.85 Az 1828. évi adóösszeírás szerint az iparosok legnagyobb része harmadosztályú csizmadia, takács és magyar szabó volt. Ezek „amikor a földet kell művelni, a mezőn foglalatoskodnak, gabonaérés idején mesterségüket űzik. Szüret után a pincékben élnek, a pincét őrzik, majd a borok eladásából nyert pénzen a korábban, a szorosan vett pihenés ideje alatt elkészített gyártmányaikkal vásároznak.”86 A megyei nemesek közül alig volt néhánynak Kaposváron háza, ingatlana. A nemesség közül a megyegyűléseket és a vásárokat leszámítva, alig-alig tartották méltónak a kaposvári utat. Kivételszámba tartozott Berzsenyi Dániel, aki Nikláról kocsizott Kaposvárra, hogy a megyei olvasószobában könyvet kölcsönözzön.87 A kaposvári élet egyhangúságában szórakozást és felüdülést jelentett 127
