Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Függelék. Történelemtanítás és levéltár című kaposvári konferencián elhangzott előadások és hozzászólások

pókra való helyezését sürgetve megállapította, hogy a természettudományok oktatásának 50°/^ körüli részarányával szemben a társadalomtudományi képzésnek az órakerete hazánkban mindössze csak 12, illetve 14%-os, Egyre világosabbá válik a számunkra, hogy e tekintetben az iskolai történelemoktatás segítségére kell sietnünk, védekezve történeti tudatunk további erodációja ellen, elmélyítve és növelve a történelemoktatás hatékonyságát, gátat vetve annak a szemléletnek, amely a tantervek és tantárgyak perifériájára, oktatási rendszerünk „második csatornájára" engedte leszorítani a történelemtanítást, még az érettségi vizsgák kötelező tantárgyai közül is „száműzve" azt. És felemelve a szót olyan tendenciák ellen, amelyek némely iskolatípusban alig húsz percre zsugorították össze a történelemórákat és némely főiskolatípusról, mint pl. a tanítóképző főiskolákról pedig száműzték a történelem oktatását, olyan fiatalokra bízva majd népünk jövendő nevelését, akik a főiskolai rangra emelt új intézményekben nem is hallgattak történelmet. Nem tudom ezt a luxust melyik kis- és nagy nemzet engedheti meg magának? 2. E kérdéskoplexum egyik gazdája a Magyar Tudományos Akadémia és az Oktatási Minisztérium Közoktatási Bizottsága „Történelem és társadalmi ismeretek Munkabizottsága" annak a koncepciónak a megvalósításán fáradozik, hogy a társadalomtudományok együttesen érhetik el céljukat az oktatásban, amelyben végül is a történelemtudomány nemcsak kiegészítő és díszítő elemet, hanem a történeti tudatformálás legfőbb eszközét is képezi, amelynek az eredményei — közvetlenül és közvetve is — tényleges „termelőerővé" válnak az oktatás és a nevelés folyamatában. 3. Az elmúlt hetekben országgyűlésünk közművelődési törvényt alkotva tételesen fogalmazta meg benne az alábbiakat: Népköztársaságunk ösztönzi és támogatja a szocialista hazafiság erősítését szolgáló kulturális értékek, népi, nemzeti hogyamányok ápolását és terjesztését. Nyilván nemzetünk történelmi tudatának az erősítését és növelését szolgáló iskolai és iskolán kívüli tevékenységet, s benne történelemoktatásunkat is ide érthetjük, kulturális életünk és jövendőnk egyik igen hasznos és értelmes beruházásának tartva azt. 4. Noha a levéltárak nem kifejezetten közművelődési intézmények, - hadd idézzem Garamvölgyi József kulturális miniszterhelyettes felszólalásának egy részletét, amely a Kecskeméten ezidén rendezett második országos honismereti konferencián hangzott el - mégisnagy részt vállalnak a honismereti mozgalom, részben az iskolai, részben az iskolánkívüli ismeretterjesztő, nevelő munkából. Forráskiadványaik, helytörténeti olvasókönyveik azt hiszem ma már nélkülözhetetlenek a szűkebb szülőföld megismertetésében". Mit tettek a magyar levéltárak az iskolai történelemoktatás és a történeti tudat erősítésében végzett közművelődési tevékenységük során? Hogyan nyitották ki e százados intézmények kőrámás ablakait, hogy azokon keresztül az egymást követő nemzedékek felhalmozott történeti tapasztalatait tükröző levéltári dokumentumai, a késő századok okulására megőrzött írásbeli revelációi, a nemzet írásos emlékezetének a forrásai közkinccsé váljanak, hogy e dokumentumok a levéltárakból, történelmünk bányamélyéből tiszta forrásként törhessenek a sokszor már elszürkült tankönyvek egyre oxigéntelenebb légkörébe felfrissítő elemként. Kezdem azzal, hogy e tevékenység azzal vette a kezdetét, hogy a magyar levéltárak helytörténeti bázisintézménnyé váltak törvényeink szerint is, a helytörténetírás rendeltetésszerű művelőiként jelölve ki azokat. E törvények után kerülhetett - többek között - az egyetemi levéltárosképzés szakmai követelményei közé a levéltárak kiadványainak a helytörténetírásban való szerepének az oktatása. E törvényhely alapozta új koncepció így ezrével növelte a hazai és a külföldi levéltárakból a táj történetére vonatkozó dokumentációk gyűjteményét a modern technika segítségével. E nagy lehetőségek szolgálatában kiépített és kiépítendő technikai műhelyek segítségével jelentős helytörténeti adattárak képezhetik majd a jövőben is - a történeti kutatáson túl - az iskolai történelemtanítás és az iskolán kívüli közművelődés legfőbb bázisát. E tevékenységet alapozta meg a Levéltárak Ügyviteli Szabályzata is, amikor a levéltári kiadványok készítése és közzététele fejezet (XVI.) 100. §-ának (3) bekezdésében az alábbiakat rögzítette: „A levéltárak illetékességi, illetőleg gyűjtőterületre vonatkozó, saját őrizetükben lévő vagy más levéltárban, illetőleg közgyűjteményben őrzött levéltári anyag felhasználásával történeti forráskiadványokat készítenek és tesznek közzé, ideértve a statisztikai módszerekkel feldolgozott forráskiadványokat közzétevő kiadványokat is." Minezt a tevékenységet nyomatékkal húzta alá az Ügyviteli Szabályzat. A levéltár anyaga közművelődési felhasználása című (XIX.) fejezetének 129. §-a is. Aligha tévedek - e szabályokra is hivatkozva - annak a megállapításakor, hogy a levéltáraknak az iskolák felé forduló — egyre - erősödő - közművelődési tevékenysége a levéltári feladatok szerves részét képezik.