Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Szili Ferenc: Cukorrépa-termesztés a Mezőgazdasági Ipar RT kaposvári cukorgyárának vonzáskörzetében (1894-1904)

a parasztgazdaságok is idegenkedtek a számukra szokatlan, sok megkötöttséggel és kötelezettséggel járó iparszerű cukorrépa termesztésétől, ezért az igazgatóságnak a szerződések kötésénél nem kis nehézségekkel kellett szembenéznie. A cukorgyár agilis igazgatójának, Klad'nigg Alajosnak a levelezéséből, valamint Dierer Henrik répatermelési felügyelőnek az úti jelentéseiből, megismerhetjük az igazgatóság törekvéseit, az első évek szervezési nehézségeit és azokat a kompromisszumokat is, amelyeket a gyár és a termelő vállalt, az előbbi a cukorrépaterület biztosítása, az utóbbi pedig a nagyobb jövedelem reményében. Az első években a gyár a cukorrépa-szerződések pontjaihoz még szigorúan nem ragaszkodhatott, elsősorban a nagyobb uradalmaknál kényszerült engedményekre, abból az elvből kiindulva, hogy ezekből a bázisgazdaságokból cukorrépa-szükségletét folyamatosan beszerezheti, harmonikus együttműködésével pedig a még cukorrépát nem termelő uradalmak érdeklődését is felkeltheti a cukorrépa termesztése iránt. Néhány évvel később - a szervezési nehézségeken túljutva - a gyár részéről a kompromisszumok egyre ritkábban fordultak elő, inkább a termelők kényszerültek engedményekre. Az 1890-es évek második felében a szerződésekben a terület és az időtartam tekintetében még többféle változatot ismerhetünk. Igy többek között a cukorgyár átvette azoknak a nagytermelőknek a cukorrépáját is, akik minden kötelezettség és szerződéskötés nélkül 5-10 kat. holdon próbatermelési kísérletet végeztek. A századfordulón kibontakozó cukorválság már szigorúbb magatartásra késztette a cukorgyár igazgatóságát, érdekeinek megfelelően rendezte a répa árát, csökkentette a szeletjárandóságot, a szerződésen kívüli répa átvételét pedig nem tette lehetővé. A reklamáló termelőknek a tudomására hozták, hogy a „cukorrépapiac jelenlegi állapota sajnálatunkra arra késztet bennünket, hogy érdekeinket minden irányba megvédjük."

20 Közismert, hogy az ipar a túltermelési válságra a termelés beszüntetésével, illetőleg csökkentésével reagált. Ez a tendencia a cukoriparnál is kitapintható volt, de sajátos jellegéből adódóan a cukorárak leszállításával és bizonyos területi redukcióval próbálta nehézségeit megoldani. Ugyanakkor a cukorgyáraknak minden esetben figyelembe kellett venniök saját lehetőségeiket is, gondolunk itt elsősorban a gyár kapacitására, itt is a cukorkontingens által meghatározott évenkénti termésmennyiségre. A mezőgazdaság az árdepresszió hatására a termékek tömegesebb termelésével, jelen esetben a cukorrépa-termesztés kiszélesítésével kívánta pótolni veszteségét. Az ipar és a mezőgazdaság ellentétes irányú törekvése kétségkívül feszültséget okozott, amely csak a cukoripar prosperitásával oldódott fel. A kaposvári cukorgyár igazgatója 1899-ben több termelőt értesít, az egy éves szerződések beszüntetéséről, levelében arra hivatkozva, hogy ezek a szerződések nem biztosítanak elég garanciát sem a répaterület stabilizálására, sem pedig a cukorrépa minőségének fokozatos javulására.

21 A cukorválság idején a „holnapban" is gondolkodni tudó Kladnigg igazgató optimistán ítélte meg a jövőt, bízva a cukoripar fejlődésében, az alábbiakat írta: „Hogy a gyár nagyobbítása fokozatosan és egészséges alapon történhessék, törekednünk kell, hogy a nagyobb területekre vonatkozó szerződések többéves tartalmúak legyenek."

22 Az igazgatóság a fenti elvhez a továbbiakban is következetesen ragaszkodott, érezve, hogy a tömeges jelentkezések sürgősen igénylik a cukorgyár bőví-