Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Péterffy Ida: Pálóczi Horváth Ádám, a somogyi banderista Budán (1790)

A' MAGYAR ASSZONYOK' PRÓKÁTORA, A' BUDÁN ÖSZVE GYŰLT RENDEKHEZ c. röpirat nyomda és a szerző neve nélkül jelent meg, de Horváth minden önéletrajzában a művei között említi. „Hasznot lehetne e belőle többet várni, mint kárt? - kérdezi bevezetőben - ha az Asszonyok a' Polgári közönséges Gyülekezetekbe be-botsáttatnának, 's az Országos Tanátskozásokban is jelen lehetnének?" „Az Asszonyok sem nem ollyan ostobák, hogy a' közönség' javát meg ne értenék; sem nem ollyan semmik Országunkban, hogy Társaságunk tagjainak 'ne tarthatnának, illendő volna őket mind az alsóbb, mind a' Felsőbb Polgári Gyűlésekbe, be-botsátani, 's meg-engedni: hogy Férjeiknek Tanátskozásait, Törvény tételeit szinte úgy halgathassák, mint az író Deákok 's ollyan köz-rendű Férjfiak, a' kik nemesek ugyan és Hazafiak; de nem arra vágynak az Ország' szertartása szerént rendelve; hogy széket üljenek, 's a' dologhoz szóljanak." Horváth Ádám „javallata", a nők politikai jogainak csak részbeni megadására is! a maga korában merészen új volt, s hazánkban az első ilyenfajta kezdeményezés. A franciáknál két évvel korábban, 1788-ban írt Concordet a hők joga mellett. Az angoloknál két évvel később, 1792-ben jelent meg Mary Wollstonecraft: Vindication of the Rigths of Women c. műve. 21 Az utóbbit nem, az előbbit ismerhette Horváth, ki több főúri könyvtárba volt bejáratos. Egyik önérzetesen hangzó mondata mégis arra vall, hogy sajátjának tartotta javaslatát: „áldani fogja a maradék-is azt az elmét, melly ezt ki-gondolta." A „Budán öszve gyük Rendekhez" szóló írás egy feudalista gazdasági és társadalmi berendezésű ország vezetőihez szólt, kik közül többen inkább hátrébb, mint előre fordították vol'na fejlődés dolgában az idő kerekét. Túl korai volt ez a javaslat ahhoz, hogy foganatja legyen. Még egy évszázad múlva, 1888-ban is így vélekednek Horváth röpiratának bírálata kapcsán: „mi a politikai élet küzdelmeibe egyáltalán nem óhajtjuk a nőt behozni."

11 Horváth számos történelmi példával mutatja be a nők szellemi kiválóságát: „nem tsupa szép nem az ő nevek, 's nem tsak gyönyörűségre termettek, hanem ollyán Derékségeik vágynak, a' mellyek minden Nemre való tekintet nélkül nagy Embert illetnek." „Ha egy királyné koronát viselhet, 's jól is igazgathat; nem látom által miért ne igazgathatna jól, 's viselhetne mind a' Törvényes, mind a' Polgári igazgatásban hivatalokat a' koronán alól is" - kérdezi. Mintha maga is megijedne túl merész állításától, így folytatja: „Vétkezne azomban egye'nességem ellen akárki, ha azt vélné . . . mintha az Asszonyi Nemet, a' Törvény-tévő, 's Polgári Társaság' igazgató székekbe akarnám mint Bírákat ültetni. Távoly légyen, hogy („javallása") tahátsosi Hivatalt, vagy szék-ülő Biróságot adjon az Asszonynak." A gyűlésekben való részvétel hozzájárulna a nők műveltebbé tételéhez. Ez különösen az anyáknak lenne fontos, mert az ilyen asszony gyermekét „maga viselésével-is tanítja fenn gondolkodni, okosan ítélni, kelletinél többet nem szólni, mindent előre jól meggondolni." „Az Anyák, kik természettel kedvesek gyermekeik előtt, tsak beszéd közben-is nemes képzelődésekkel tölthetik gyermekeiknek elméjét." A férfiak hiúságára számítva írja a következőket: „De magok'nak-is nagy Méltóságot, 's jóról való ismertetést szereznének Férjfiaink azzal, ha be-botsátván Tanáts-házaikba, az Asszonyokat, hallhatnánk, 's szemmel láttatnák vele, éles elméjeket, a' dologba való mélly-belátásokat." Egyébként: „sok forró indulatoknak zabola gyanánt volna az Asszonyoknak jelen-léte."