Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Péterffy Ida: Pálóczi Horváth Ádám, a somogyi banderista Budán (1790)

Vallyon ki vár tovább, 's mit ád vatsórára? Kinek megyünk Budán, 's minek a' torára? Kies volt a' hajnal, fényes a' nap délben, Ne szakadj szép remény! mind estig is félben; Fényes ég! Felhőtől ójjad kárpitodat, Tisztába vezesd-le gyönyörű napodat, Hogy a' reménységet a' várt jó kövesse, 'S a' Magyar a' napot nyugtán dítsérhesse. (HOLMI III. Pest, 1792. XXVII.) Horváth nem először járt a rokokódíszes lengyeltóti kastélyban. Már korábban is felkereste a ház irodalompártoló urát, mint azt Kazinczyhoz írott egyik leveléből tudjuk: „Lengyel Antal Atyánkfiának mutattam a' Museum' második és harmadik darabjait, alig várom, hogy a' Te Klopstokodat mutathatnám neki."

4 A családdal való kapcsolatára bizonyság még az 1788-ban megjelent HOL-MI c. kötet, amelynek „Bal. Füreden bőjt-elő-hava' 1. nap, 1788." kelt „Elő-Beszéd"-e, ajánlása: „Tekintetes Lengyel-Tóti Lengyel Imre Úrnak, sok nemes vármegyék Tábla-bírájának" : ,,A' Te nagy neveddel, mint valamelly drága öltözettel kivan takaródzni, ez az én Holmi nevezetű, rongyos Magyar Mú'sám" „Itt találsz én szegény mu'sám! egy-ollyan szeretettellyes udvarra, a' mellynek kapuja a' Barátság-szeretés, Gazdája a' régi arany-időből a' mostani századra által-származott Nemes Lélek" - írja többek között. A címzettnek nemcsak szíve, erszénye is kinyílhatott olvastára, hogy fedezze a nyomdaköltséget. Mint „Az első Darab-Holminek Dedicatiója. ij88dik esztendőben" c. verséből tudjuk: „Mu'sájának Tótiban" lessz Kereszt Komája": A' Kereszt-Atyaság abban fog-állani, Hogy a' Holmit szabad légyen ajánlani Nagy Neveknek; kiknél lehet ez mostani Meg-romlott Században Magyar szót hallani. Kevéssel meg-készűl vékony paszitája, A' Könyv-nyomtató ház lészen a' konyhája, Hol a' Lengyelek' nagy Neveknek alája Irja magát az-is a' ki dedikálja. {Holmi II. Győr, 1793. XXI) Horváth érdekből forgolódott rangos-módos családoknál, hogy pártfogókat szerezzen művei kiadásához. Egyébként Kazinczynak (Szántód, 1789. ápr. 24-én) őszinte szóval ezt írja: „Lehetnek 's vágynak a Méltóságok közt is tudós emberek: de én átallyában jobban szeretek Tudósokkal, mint nagy Urakkal társalkodni: és egy tudóstól szerettetni száz annyi, mint száz méltóságtól dit s értetni.'* A bandériumok nemcsak a „nagy kints" őrzésére készülődtek, hanem a Budán megnyíló országgyűlésre is. Erről talán még több szó esett közöttük, mint a várható katonai parádéról, mert ekkor még élt a remény, hogy sokat elérnek az ország közállapotán gondolkodók abból, amit az akkori időben haladásnak éreztek. Hoirváth nem volt Somogy vármegye országgyűlési követe, mint ezt már több életrajzírója tévesen állította, - ezt a tisztséget Boronkay Antal földbirtokos, táblabíró töltötte be -, mint banderista vehetett részt az üléseken, s