Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Benda Kálmán: Az iskolázás és az írástudás a dunántúli parasztság körében az 1770-es években

eső részében 41 falura 50 tanító esett (falvanként 1,21), Fejér megyében pedig 68-ra 91 (falvankint 1,33). Nem egészen azonos képet kapunk, ha a megyénkénti lélekszámot vetjük egybe a tanítók számával, s azt vizsgáljuk, egy tanítóra az egész lakosságból hány fő jutott. A mélypontot Baranya képviseli, ahol 1614 emberenként jutott egy tanító, noo-on felül voltak a sokfalvas, aprótelepüléses megyék: Zala, Somogy, de Fejér és Tolna is. Meglepő, hogy Mosón megye aránya (1 tanítóra 1145 fő) rosszabb, mint Vas megyéé (1 tanítóra 1000 fő). A legjobb átlagot Pest megye pilisi járása mutatta fel, ahol 775 főre jutott egy tanító. Utána Veszprém megye következett 806 fővel, de már Sopron megyében csak 980, Komáromban pedig 996 főre jutott egy tanító. A földrajzi elhelyezkedés mellett az országos átlagban jelentős különbségek adódtak a vallási hovatartozás szerint is. Míg ugyanis a római katolikusoknál a papok száma nagyjából azonos a tanítókéval, s a protestáns felekezeteknél sem jelentős a különbség (az evangélikusoknál meg éppen valamivel több a tanító, mint a pap), a görögkatolikusoknál már majdnem kétszerannyi papot találunk, mint tanítót, a görögkeletieknél pedig csak minden ötödik papra esett egy tanító. Dunántúli viszonylatban a vallásfelekezetek közti különbségek nem jelentősek, ahogy nemzetiségi szempontból sem adódnak komoly eltérések. Mindezt jól mutatja az alábbi két táblázat.

3 A tanító megléte azonban még korántsem jelent mindenütt színvonalas tanítást. Országosan általános panasz, hogy a tanítók zöme egyáltalában nem áll hivatása magaslatán. Tanítóképzés nincs, a tanító nem is tartozik a társadalmilag megbecsült állások közé - a falvak onnan szerzik a „ludi magister"-t, ahonnan tudják. Zömük legföljebb elemi iskolát végzett, vagy a katonaságnál tanult írni-olvasni, ritkábban néhány gimnáziumi osztályt is jártak. Sok közülük a kiszolgált katona, továbbá a félbemaradt diák, s mindenféle vagabundus elem. Erkölcsi magatartásuk ellen gyakran merült fel kifogás: kicsapongó, részeges, iszákos, veszekedős. Tanítói járandóságuk többnyire oly kevés, hogy abból családos ember nem is tud megélni, ezért mellékállásokat vállalnak. Általában ellátják a kántori teendőket (nemcsak a faluban, hanem a hozzátartozó leányegyházakban is), sok közöttük a jegyző (a kis falvak anyagilag nem győzik külön tanító és nótárius tartását), de van aki sekrestyés, harangozó, sőt éjjeliőr is akad, Kaposvárt pedig a tűzjelző trombitás feladatát is a tanító látta el. Helyüket gyakran változtatják, részben az egyház vagy a falu túlad rajtuk, részben ők igyekeznek jobb helyre. A színvonalat tekintve jelentős különbség van a protestáns tanítók javára. A katolikus egyházban ugyanis a pap maga sohasem tanított, a protestánsoknál viszont az akadémiát végzett teológus előbb néhány évet kötelezően tanítóskodott, csak azután volt lelkészségre választható. Igy a református és evangélikus tanítók közt gyakran találunk jól képzett, magas műveltségű fiatalembereket. Az 1777-es Ratio Educationis

4 elvben állami felügyelet alá helyezte az iskolákat és elrendelte, hogy minden faluban egy, a mezővárosokban két tanerős iskolákat létesítsenek. Ugyanakkor tankerületenkint ún. normál (ma úgy mondanánk: minta) iskolákat állított fel, amelyek a tanítóképzés célját is szolgálták volna. 1780-ban II. József is utasította a megyéket, hogy ahol még nincs, szervezzenek iskolát. Ezek a rendelkezések azonban papíron maradtak, a megyék egyáltalában nem siettek a végrehajtásban, 1790-ben pedig hivatalosan is