Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 7. (Kaposvár, 1976)

Komjáthy Miklós: A somogyi konvent II. Ulászló-kori oklevelei az Országos Levéltárban (4. közlemény)

a maga ügyében senki sem illetékes, saját pecsétje alatt senki sem adhat ki hiteles bizonyságot. A magyar középkorban a káptalanok és a nagyobb szerzetesrendek konventjei váltak a vidéki írásbeliség központjaivá.

1 Közülük a káptalanok a tekintélyesebbek; a XIII. század második felében azonban „a konventek pecsétjei is elnyerik a teljes authenticitást", sőt a század végére az egyházi pecsétek közül már csupán a hiteleshelyekéit tekintették feltétlenül authentikusnak. Ennek a fejlődésnek csúcspontját jelzi, amikor egy századdal később, íme, a pecsétről beszélnek a hiteleshely helyett. A somogyi konvent pecsétjének hitelét, azaz a hiteleshelynek megbízhatóságát, a szlavón nemesség megkeresése szerint, az tette kétségessé, hogy a konvent olyan bevallást foglalt oklevélbe, amelyet ügyfele megfélemlítés hatása alatt, tehát nem önként tett. (A bevallásoknál az önkéntességet minden esetben hangsúlyozzák okleveleink.) A hiteleshelyi bevallások fő feltétele volt, hogy a hiteleshely ismerte légyen azt, aki előtte ily célból megjelent. Az emberek ezért általában a hozzájuk legközelebb eső konventekhez és káptalanokhoz fordultak. Az ügyfél személyazonosságát rendszerint a hiteleshely egy tagja igazolta, vagy a hiteleshely egy megbízottja, ugyancsak szerzetes vagy kanonok, legalábbis áldozópap, akit kiküldtek az ügyfél lakóhelyére. Az is megtörtént, hogy a bevallást tevő személyazonosságáért a hiteleshelynek egy rég ismert fele állt jót (assecurált). Abból, hogy kevés feljegyzés akad okleveleinkben az assecuratiora vonatkozóan, méltán következtette Eckhart Ferenc, hogy a személyazonosság ilyképpen való igazolására viszonylag ritkán került sor.

2 A személyazonosság megállapításának ez a módja (az assecuratio), nyilván, sok visszaélésnek vált forrásává. Hisz a megvesztegetés, megfélemlítés lehetőségét (minderről alább még lesz szó) a jótálló tanú bekapcsolása legalábbis megkétszerezte. Ezért Werbőczynél már azt olvassuk, hogy az ügyfelet magának a káptalannak, vagy a konventnek kell ismernie. Harmadik személy közbenjöttével történő, közvetett bizonyításra nem kerülhetett sor. Tanúk nem igazolhatták, hogy a bevallást tevő kicsoda.

3 A személyazonosság megállapításának, ill. igazolásának ez a formája még mélyen az ügyek szóbeli intézésének korában gyökerezik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint azok a törvények, amelyek előírták, hogy a különböző hivatalos eljárások embereinek abból a megyéből vagy kerületből kell származniuk, amelyben a kivizsgálásra kerülő esemény történt, ill. amelyben az eljárást lefolytatták/' Hasonlóképpen a legközelebbi káptalanból kellett hiteles bizonyságul embert kiküldeni. Akkor, amikor a konventi hiteleshelyek számát csökkentette I. Lajos királya, főszempontja az lehetett, hogy az igazságukat kereső emberek előtt feltétlenül ismertnek kellett lennie a hiteleshely pecsétjének. Ez a szempont, a felek személyazonosságának minden kétséget kizáró megállapításának szüksége vezethetett oda is, hogy később egyes kisebb konventeknek a törvény újra engedélyezte a hiteleshelyi funkciók ellátását.

0 E kisebb konventek környékének nemesei ui. panaszolták, hogy ügyes-bajos dolgaikban messzi vidékek konventjeihez, káptalanaihoz kénytelenek fordulni, olyan helyekre, ahol nem ismerték őket, ahol tehát személyazonosságuk megállapítása nehézségekbe ütközött s így nem tehettek bevallást/ Ha a szlavón nemeseknek a somogyi konventtel szemben hangoztatott vádja igaz, amire alább még kitérek, akkor feltehető, hogy a hiteleshely a bevallást tevő személyazonosságának megállapításánál nem járt el kellő lelkiismere-