Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 7. (Kaposvár, 1976)

Tóth Tibor: Az ipari növények termesztése a századforduló mernyei uradalmában

Csak a legutolsó elemet kiemelve szeretnénk azt hangsúlyozni, hogy az iparinövény termesztés nem volt hagyománytalan. A repcetermesztés, vagy a népi textilipar alapanyagát szolgáltató fonalnövények termesztése már régtől az agrikultúra egyik fontos eleme volt. Igazán jelentős változást azonban - ez kétségtelen - a cukorrépa-termesztés kiszélesedése hozott. A következő lapokon nem vállalkozhatunk arra, hogy a csak jelzésszerűen felvázolt bonyolult folyamatokat teljes mélységükben megvizsgáljuk, meg kellett azzal elégednünk, hogy egyetlen magyar agrárnagyüzem konkrét példájánál kísérjük figyelemmel az iparinövénytermesztés kiszélesedését és ennek hatásait. * * * Az uradalom 1848 utáni vetésszerkezetét vizsgálva kiderült, hogy - sajátos módon - a szántóföldi struktúra legkevésbé dinamikus elemét az ipari növények alkották. E növénycsoportban az 1848-1914 közti korszak első részében a repce, a második felében pedig a cukorrépa jelentette a meghatározó elemet. Ezekhez kapcsolódtak olyan hosszabb-rövidebb ideig tartó kísérletek, mint a dohány, a kender, vagy a katánggyökér (cikória) termesztése. E növénycsoportnak az összes vetésterülethez viszonyított részaránya nagyjából kiegyenlített volt, viszonylag nagyobb ugrást csak az 1894-1899 közé eső pár évben láthatunk. Ezek voltak azok az évek, amelyekben a hagyományos ipari növény a repce, tiietve az új, a cukorrépa még együtt élt, a következő időszakban azonban a repce termesztése megszűnt, s helyreállt az ipari növények sok évtizedes részaránya. Az uradalomban termesztett ipari növények közül a repce volt az, melynek története szinte egész korszakot fogott át, és a piarista földesuraság létrejöttétől - 1807-től - kisebb-nagyobb hullámzással egészen a századfordulóig tartott. Ettől kezdve jelentősége csak az élelmiszeriparra korlátozódva, általában is csökkent, uradalmunkban pedig a termesztése meg is szűnt. Mint az I. sz. táblánkból kiderül, uradalmunkban az őszi, káposztarepce termesztése volt a jelentősebb, a tavaszi - a fekete és a sárga repcét egyaránt termesztették repcevetések csak kiegészítésül szolgáltak. A repcetermesztés nagyarányú fellendülése tulajdonképpen az 1880-as években kezdődött, akkor, amikor a búza értékesülése körüli nehézségek kezdtek egyértelművé válni. Ez alatt az időszak alatt, 1874-hez viszonyítva, az uradalom által elért súlyozott átlagárak majdnem a háromszorosukra nőttek. A mázsánként számított árak a következőképpen alakultak: 1874: 4 Ft, 1880: 12,50 Ft, 1881: 11,65 Ft, 1886: 9,90 Ft, 1895: 8,52 Ft, 1896: 9 Ft, 1897: 9,50 Ft, 1898: 11,75 Ft, 1899: 11,17 Ft, 1900: 11,20 Ft - és ebben az évben az uradalmi repcetermelés befejeződött.

1 Az árak ugyan láthatóan nagyon magasak voltak, de még 10 Ft-os átlagárnál és 4,5 q-s holdankénti hozamnál is a bruttó bevétel csak 45 Ft volt, és ilyen átlagok mellett a magas ár ellenére sem lehetett a repcetermelés kifizetődő. Az I. sz. táblánk átlaghozamokat feltüntető sorai egyébként éppen a nagyhullámzásukkal jelzik azt, hogy a repce nagyon érzékeny növény volt, és egy biztos, garantált minimális hozamra törekvő gazdálkodás számára a termesztése a legkevésbé sem lehetett konformis. Az 1880-as évektől járványszerűen terjedő vetési pattanóbogár ellen nem volt védekezés, ráadásul a száraz nyarakon elszaporodó mezei rágcsálók is gyakran szinte teljesen elpusztították az augusztus végi őszirepce vetéseket. 1881-ben pl. Dobszán annyi volt a bogár a repcetáblán,